Zarándokének

luther kiadó  | 2010  | papír / puha kötés  |  232 oldal

Libri Antikvárium
,,Aki a korszellemmel köt házasságot, hamar megözvegyül" - tartja a mondás. Úgy gondoljuk, hogy az ifjúsági énekeket nem eszerint kell megítélnünk. E kor gyermekei vagyunk, e kor fiataljainak készítettünk legjobb tudásunk szerint útra valót. Egy évtized múlva majd jönnek új dalok, s ez így lesz rendjén. Megváltónkba vetett hitünket a hozzánk legközelebb álló módon tudjuk hitelesen megvallani. Rockzenével és újraértelmezett korállal, borongós dzsesszel és áradó dicsőítéssel. Igényesen, beleadva szívünket-lelkünket. Fogadd hát nyitottsággal, úton lévő testvérem, évezredünk első évtizedének krisztushívő énekeit! Mélyülj el bennük, töltekezz fel, gyűjts erőt belőlük a továbbinduláshoz. Isten vezessen bennünket, mikor ismét útnak indulunk! Örömmel és Isten iránti hálával adjuk a kezedbe ezt az új ifjúsági énekeskönyvet. Csupa olyan dolgot válogattunk bele, ami­ről azt gondoljuk, hasznát veheted utad során. Lesznek köztük régóta ismert, kedves énekek, valamint olyanok is, amelyeket sokszor énekeltél már, de eddig még nem jelentek meg evangélikus gyűjteményben. A dalok egy részét most láthatod először nyomtatásban. Ezek az új évezred zarándokénekei, melyeket érdemesnek tartottunk arra, hogy magaddal vidd őket. A válogatást hosszú előkészítő munka előzte meg. 2009 decemberében - látva, hogy az ÚJ ÉNEK utolsó kiadásának példányai is fogytán vannak már - a Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) összehívta egyházunk fiatal és lélekben fiatal könnyűzenészeit, hogy elgondolkodjunk az énekgyűjtemény jövőjén. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy valami újat szeretnénk az ifjúság kezébe adni, amely megőrzi az ÚJ ÉNEK értékeit, de fogékony lesz az elmúlt bő tíz év zenei termésére is. Több fórumon felhívást intéztünk a magyar evangélikus gyülekezetekhez, hogy küldjék el nekünk az ifjúságaikban szívesen énekelt, de az ÚJ ÉNEKBEN nem szereplő énekek kottáit. Megalakult a külső szerkesztőbizottság, amely tanácsadói, felügyelő funkciókat volt hivatott betölteni, valamint a belső bizottság, az ,,ötök", amelyre a gyűjtő- és szelektáló munka érdemi része hárult, s amely több mint fél évig végezte tevékenységét. Az ötök sokszínű társaságot képezett. Volt köztünk fővárosi és kis faluból származó, dunántúli és tiszántúli, ősi evangélikus ,,klántag" és a közelmúltban lutheránussá lett, képzett zenész és hobbigitáros. Üléseinken sokszor vitáztunk egy-egy ének felett, mégis a végeredmény közös megegyezésből jött létre. Gyűjteményünk két fő forrásból merít. Egyrészt tartalmazza azokat a legnépszerűbb dalokat, melyeket a legtöbb ifjúság lelkesen használ az ÚJ ÉNEKBŐL, másrészt azokat az énekeket, amelyek eddig nem szerepeltek e gyűjteményben, mégis ismertségük és/vagy szépségük miatt fontosnak tartottuk bevenni kiadványunkba. Így kerültek bele jelen gyűjteményünkbe az új, evangélikus, máshol meg nem jelent dalok mellett a dicsőítő énekek kategóriájába tartozó, nálunk is egyre népszerűbb szerzemények, amelyek új színt vihetnek evangélikus lelkiségünkbe. Célunk az volt, hogy megmutassuk neked az elmúlt tíz-húsz év, keresztény együttesek által előadott, közösségi éneklésre alkalmas daltermését is. Gyűjteményünk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó luther kiadó
Kiadás éve2010
Oldalak száma:232
Súly300 gr
ISBN2399958053137
ÁrukódSL#2111543681
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Paula Hawkins: KéksötétPaula Hawkins: Kéksötét