Zebegényi szivárvány

"Nagymama lehelyezi kézimunkáját az asztal sarkára, lehajol a hízelkedő kandúrhoz, hogy megsimogassa domborodó hátát, kedves szavakkal becézgeti. Bezzeg ha én közelítek hozzá, elhessent. Olyan lágy és selymes a bőre, mintha bársony lenne. Ha a közelébe kerülök, legszívesebben végigdörzsölném az arcán arcomat, ahogy a cicák szoktak hízelegni, de tudom, hogy kitérne vagy eltolna magától. Félbeszakítaná dörgölődzésemet az általa megvetett majomszeretetről papolva, és akkor így még rosszabbul esne, mintha bele sem kezdtem volna. Már felnőtt fejjel olvastam: egy gyereknek ahhoz, hogy jól fejlődjön, de még a felnőttnek is, hogy ne essen depresszióba, napi 18 érintésre van szüksége. Simogatásra, puszira, bármire. S a fiúk azért lökdösődnek, bunyóznak, találnak ki maguknak a lányos puszilkodások helyett egyéb rituális üdvözlési módokat, mert nekik is ugyanúgy szükségük van testi érintkezésre."