Zsidó és keresztény filozófusok a középkorban

A 12. századi egyetemes gondolkodás egyik legjelentősebb mestere az a zsidó filozófus, akit görögös névalakban Maimonidészként (1138-1204) ismerünk. Ő egy személyben is reprezentálja a könyvünkben vizsgált szellemi kölcsönhatásokat. Córdobában született, de tizenhárom évesen már menekülnie kellett a korabeli almohád üldözések miatt, s ezért végigvándorolta a fél világot, kezdve a sort a marokkói Feztől, Jeruzsálemen keresztül élete utolsó színhelyéig, Ó-Kairó külvárosáig, a korabeli zsidóság egyik szellemi fellegváráig, Fostatig. Menekülése közben rövidebb-hosszabb időt töltött az adott helyek legjelentősebb mestereinél, s így kézenfekvő volt számára az a kivételes lehetőség, hogy személyesen ismerje meg korának kiemelkedő gondolkodóit, s azok tanításait. Ebben a szellemi környezetben egyaránt beavatást kapott a korabeli zsidó és muszlim tanításokba, melyeket enciklopédikus elméjével szintézisbe állított, s ezek összegző eredményeit később továbbadta a következő nemzedékek számára. Ennek tudható be az is, hogy a skolasztika nagy képviselői, kezdve a sort Albertus Magnusszal, majd az ő legtehetségesebb tanítványával, Aquinói Tamással, nemcsak kiválóan ismerték latin fordításban Maimoni korszakos művét, A tévelygők útmutatóját, hanem azt számos alkalommal felhasználták és idézték is, elsősorban a Szentírás értelmezésénél, valamint az istenérvek tekintetében.