Móricz Zsigmond

A galamb papné

európa könyvkiadó kft.  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  162 oldal

Pap Énók, a gáti pap és zádori Zádor Ica a világtól elzárkózva, egy isten háta mögötti kisfaluban mézesheteiket élik. A férj elégedett, hiszen nagyvárosi feleséget, egy kis "selyem teremtést" kapott, és a feleség is boldog várakozással tekint közös életük elé. Szerelemből házasodtak, de azért jól megnézték, kifélével állnak oltár elé. Énók paraszti származású, tanulmányai révén azonban felküzdötte magát a vidéki értelmiségi középosztályba. Felesége jó családból való polgárleány, aki ugyan rangon alul házasodott, de bízik férje szakmai előmenetelében, mert az ő asszonyi vágyai és álmai is a pap karrierjével függenek össze. Csakhogy teljességgel ki akarja sajátítani a férfit, s női szeszélyhullámzásaihoz igazodó, feltétel nélküli odaadást vár el tőle. Az első és egyetlen akar lenni az életében. Olyannyira, hogy még hivatása gyakorlásában is korlátozza. Amint az együttélés hétköznapjaiban kiismeri, máris kevesellni kezdi, amit nyújt. "Azt már tudta, hogy ez igazán olyan férj, amilyet csak kívánhat valaki. Jól nevelt, régi divatú, igazi férj. Kétség és gyanú nem férhet hozzá. Házias, a feleségét imádja, és egy óránál tovább bírja az ölében hordani. De azért ennek is van hibája. Se pénze, se perverz műveltsége nincs. Az igazán unalmas, mindig csak okosan beszélni, komolyan nevetni." A nagy regénykompozíciók mesterének számító Móricz "ezúttal" - több mint száz éve - leheletfinom lélektani regényt írt: a házastársi játszmák valóságos példatárát adva aprólékos részletességgel rajzolta meg friss házas hőseinek folyton ingadozó lelkiállapotát, az együttélés szabályainak kialakításán való mindennapos igyekezetüket. A galamb papné nemcsak ezért, de ezért is a maga nemében ugyanolyan remekmű, mint Móricz nagyregényei.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:162
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly250 gr
ISBN9789630791731
Árukód2218814 / 1074885

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor