A haragról - De Ira

Lucius Annaeus Seneca Hispaniaban (Corduba) született Krisztus előtt 4-ben, lovagrendi családban. Apja ismert szónok és történész volt, fiát Rómában neveltette. Seneca Caligula császár uralkodása alatt vált híressé a szenátusban elmondott beszéde következtében, mellyel a császárt is magára haragította. Kiváló szónoklatát követően csak a beteges küllemének, illetve várható közeli halálának köszönhette, hogy elkerülte a szintén szónoki babérokra vágyó Caligula halálos ítéletét. A De ira c. mű egy minden korban aktuális kérdést vizsgál. Az 52-ben keletkezett írásban a racionális ítélkezés, a haragtól független cselekvés, a megfontolt büntetés problematikája foglalkoztatja. A művön felfedezhető a korábban élt sztoikus bölcsek, Poszeidóniosz és Szótión hatása. A haragról adott meghatározásai a modern ember számára is adnak tanácsokat. Közel két évezred elteltével is elgondolkodásra késztetik az olvasót. Seneca ellentmondásos egyénisége magán viselte korának zavaros politikai, emberi viszonyait. A gátlástalanság, a fékezhetetlen hatalomvágy jellemezte az akkori római társadalmat, s bár a valóságban sokan részt vettek e küzdelemben, mégis voltak, akik felismerték az egész értelmetlenségét. Seneca nem tudta kivonni magát a politikai küzdelmekbő, s így a véres és erkölcsileg elítélhető cselekedetekből sem. Agrippina meggyilkolását például ő igazolta a szenátus előtt. At emberi személyiség megmentésére e korban csak a bölcs életmódja kínálkozott, s nem volt véletlen, hogy a sztoikus filozófia etikai vonulata vált meghatározóvá a császárság észázadaiban.