Petneki Noémi

A szabadság útjai

kalligram kiadó  | 2025  | MAGYAR nyelvű

A lengyel irodalom élvonalában a 19. század második felétől folyamatosan, szinte egyenrangú félként voltak jelen a női alkotók. Mára a kánon részévé váltak, a műveik pedig bekerültek az iskolai tananyagba. Erről a markáns és a magyarországitól eltérő jelenségről szól ez a könyv is, amely tizenöt szerző életét és műveit ismerteti a 19. századi elődöktől a Nobel-díjas Wis3awa Szymborskáig és Olga Tokarczukig. Tisztelettel, de tabuk nélkül szólok a szerzők magánéletéről. Nem bulvárkíváncsiságból, hanem mert fontosnak tartom, hogy megmutassam, honnan érkeztek, mi volt hatással a fejlődésükre, mi akadályozta őket, minek ellenére érték el az eredményeiket. Hús-vér emberekről, nőkről írok, akiknek az élete számtalan tanulsággal szolgálhat a számunkra. A hangsúlyok pedig nemegyszer olyan kortárs kérdésekre kerültek, mint a traumafeldolgozás, a testiség, vagy a szerzőknek a természethez és annak védelméhez való viszonya. A könyv szükségképpen kompenzációs jellegű, vagyis a "női oldallal" egészíti ki a korábban Magyarországon megjelent lengyel témájú irodalmi monográfiákat és tanulmányköteteket. Nagy hangsúlyt helyez az egyes szerzők kapcsolatára és utóéletükre. Emellett betekintést ad a lengyel történelembe és művelődéstörténetbe, és számos irodalmi helyszínnel gazdagítja a krakkói látnivalók tárházát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 3 000 Ft

Azonnal letölthető

Kiadó kalligram kiadó
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2790526 / 8156412

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 3 000 Ft

Azonnal letölthető

Ana Huang: Ha a szerelemnek ára lenneAna Huang: Ha a szerelemnek ára lenne