A századforduló elbeszélői

"Kétségtelen, hogy az elbeszélés a meséből keletkezett. A Hol volt, hol nem volt és a Még most is élnek, ha meg nem haltak két cölöpe között mozgott. Ez a tartalom lassan beoltatott megfigyelésekkel és a közönséges hétköznapi viszonyok és élmények fájáról lenyesett gallyakkal. A tündérek helyébe vérből és ósból való emberek állíttattak be, kiket emberi szenvedélyek mozgatnak, s emberi csapások és szerencsék érnek"-írta Mikszáth Kálmán. Tegyük hozzá: csodák, örömök és tragédiák a képzelet birodalmából is, hiszen a századforduló magyar elbeszélőművészete a kemény és hiteles társadalmi valóság és a mesét lepipáló fantázia között terül el. Sem írók, sem irodalomtörténészek nem szokták kétségbe vonni, hogy a magyar próza fő műfaja a novella, amely életérzéssé oldva tudja legtökéletesebben kifejezni tárgyát: közlendőjét Németh László szerint „nem a művek tartalmában, hanem ... a művek lelkét jelentő gesztusban adja a világ tudomására", vagy a földhöz vagy az éghez közelíti, a teljes időt az óra számlapjának kis szeletébe sűrítve. Mikszáthot, Tömörkényt, Bródyt, a két Cholnokyt, Csáthot, Kaffkát, Török Gyulát, Szinit olvasva meglepődünk: mennyi hiteles ismerettel, milyen szárnyaló képzelőerővel s a múló időn győzedelmeskedő művészettel.Ez a kor a magyar novella történetének egyik legcsodálatosabb pillanata volt - s bár könyvűnk a középiskolások kőtelező és ajánlott olvasmányait tartalmazza, ajánljuk annak is, akinek nem kőtelező: bizonyosak vagyunk, nem fog csalódni.