Ablonczy Balázs

A visszatért Erdély - 1940-1944

 | 2020  | MAGYAR nyelvű

1940. szeptember 5-én reggel a második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség átlépte a trianoni békeszerződésben megállapított magyar-román határt, és ezzel Észak-Erdély 50 hónapra ismét Magyarország része lett. ABLONCZY BALÁZS könyve e bő négy év krónikája: bemutatja, miképpen lett újra magyar Észak-Erdély, milyen eszközökkel próbálta a magyar kormányzat átformálni magyar nemzeti térré, hogyan igyekezett megtartani, és végül miként veszett el újra. A magyar történettudomány egészen a legutóbbi időkig feltűnően szemérmes volt a terület-visszacsatolások időszakának bemutatásában. A fiatal történész kötete az első kísérlet arra, hogy a korábbi rögzültségektől mentesen, az eddig publikált és nem publikált kutatásokra, valamint a magyar és román levéltárakban fellelhető szép számú dokumentumra támaszkodva tárja az olvasók elé e ,,kis magyar világ" történetét, valamint máig ható következményeit és tanulságait. Ablonczy Balázs 1974-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán végzett történelem-francia szakon, ugyanitt szerezte doktori fokozatát, és egykori iskolájában, a művelődéstörténeti tanszéken oktat. Tanult és kutatott Párizsban, Londonban, Berlinben. 2009-2010-ben a bloomingtoni Indiana University vendégtanára volt. Szakterülete a két világháború közötti Magyarország története. Teleki Pálról szóló életrajza a 2005-ös év egyik legjobb társadalomtudományi kötete volt. 2011-től 2015-ig a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 2 999 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2740330 / 8142923

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 2 999 Ft

A termék megvásárlásával

299 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor