Aisha, a Próféta szerelme

„Bár a könnyeim még mindig potyogtak, én is nevetni kezdtem, és leraktam a kezemből Lajlát. Micsoda butaság, hogy egy baba miatt sírok! A legtöbb férj bizonyára elkezdene kiabálni, sőt talán még meg is ütne. De Mohamed más. Odaléptem hozzá, nyaka köré fontam a karom, akár egy láncot. Átkarolt és magához húzott. Illata a kardamomtól és a miszvaktól édes volt és tiszta. - Vöröském! - mondta. - A tested talán készen áll rá, hogy az enyém legyen, de attól tartok, a szíved.. -Azt hiszed, nem szeretlek? - kérdeztem. -Tudom, hogy szeretsz, habibati. De ez nem ugyanaz a szerelem, mint amit én érzek irántad. A te szerelmed egy fiatal lány szerelme, és nem egy asszonyé. De mindezt vállaltam, amikor házasságot kötöttem egy gyermek feleséggel. Elakadt a lélegzetem. Gyermek! A gyermekek a szüleikkel élnek. Vajon akkor most visszaküld abba a börtönbe? - Igen. Bizonyos értelemben gyermek vagyok -mondtam. - De öt éven keresztül éltem fogságban az apám házában. Hogy is nőhettem volna fel igazán, kalandok és tapasztalatok nélkül? Ha ma visszaküldesz oda, még öt év múlva sem leszek felnőtt. - Még hogy visszaküldeni téged! Miért tenném? Hiszen már így is vidámságot hoztál ebbe a sivár és magányos házba. Vöröském, soha többé nem kell a szüleiddel laknod. Te és én mindig együtt leszünk, ameddig csak élek... és aztán is. A Paradicsomban. - De... mi lesz az elhálással? Anélkül nem is vagyunk igazi férj és feleség. - A házasságok a szívben köttetnek, és nem a hálószobában."