Anyám balladát táncol - In memoriam Sinka István

Sinka Istvánról legalább kétféle - egymást kizáró - kép él az irodalomtörténetben. Az egyik szerint emberi tartásának lényege, költői, gondolkodói alkatának meghatározója a tudati és szemléleti bezártság, az antiszemita indíttatás volt, így életműve még részleteiben is nehezen vállalható tradíció a magyar kultúra számára, s vélhetően azok az emberek is gyanúsak, akik e nevet folyvást megbecsüléssel emlegetik. A történet másik fele szerint Sinka István munkássága éppen, hogy a magyar paraszti mélyvilág - mára eltűnt, de benne még érintetlenül fölismerhető - érzéki és szemléleti karaktere költészetbe való beemelésének a legautentikusabb és legmaradandóbb példája, így azt kidobni az ablakon fölér egy szellemei öncsonkítással. Ez a megközelítési mód az örökül hagyott szövegeken túl a személyes emberi sorsot is az életmű - és az értelmezés - integráns részének tudja; számára a szövegtest, túlmutatva önnön esztétikai valóságán, egy modellé emelhető sors, egy morális elemekkel átszőtt élet- és történelemszemlélet elemeit is őrzi. Ezt lefordítani a Sinka Istvánt is küldő közösség nyelvére úgy lehetne, hogy aki szegény, és méltatlanul sokat szenvedett, annak joga a szépségre és az igazságra mindig elvitathatatlan - nemcsak emberként, hanem a szintén szenvedő csoport reprezentánsaként is.