Horn György  |  Nádori Gergely

Az ebihalak pártján - Az alternatív pedagógia útjain

magvető kft.  | 2024  | MAGYAR nyelvű

A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak emlékezéseit. Az iskolarendszer megújulásának egyik emblematikus eseménye volt, amikor 1989-ben megnyílt a kelet-európai térség első alapítványi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). Ennek az iskolának volt a megálmodója és lett a vezetője a többgenerációs pedagóguscsaládból származó Horn György. Az AKG először a minisztérium kísérleti iskolájaként jött létre, majd folyamatosan megújuló programmal lett az elitiskolák szűk klubjának modellje, amelynek önigazgató tantestülete szinte egyedülálló a világon.

Horn György életútjából az iskola életútja is megismerhető, de annál több is. Mintegy ötven éve a magyar oktatáspolitika részese, gyakran annak alakítója is, azonban sokakkal szemben sosem hagyta el az iskolát, mindvégig iskolaigazgató és tanár maradt, ami különleges perspektívát kölcsönöz emlékezésének.
Az életútinterjúban nemcsak egy unikális és sikeres iskolakísérlet története tárul fel, hanem sok szó esik a tanítás elméletéről és praktikumáról is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 4 199 Ft

Azonnal letölthető

Kiadó magvető kft.
Kiadás éve2024
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2788331 / 8155794

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 4 199 Ft

Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor