Bálint Péter  |  Dr. Bálint Géza  |  Szegedi Gyula

Sürgősségi ellátás a reumatológiában

medicina könyvkiadó zrt.  | 1999  | MAGYAR nyelvű  | FŰZVE  |  111 oldal

"Elöljáróban néhány eligazító szempontot szeretnék az olvasó figyelmébe ajánlani. A könyv elődje V. éves orvostanhallgatóknak készült, 1997 végén megjelent előadási jegyzet, amely az endocrinologiai ismeretek lényegét igyekszik tömöríteni. E könyv célja az említett jegyzetben található ismeretek közreadása, lényegesen bővített és aktualizált formában. 1984 óta nem jelent meg magyar nyelven ilyen tárgyú egyetemi jegyzet nálunk, s 1981 óta - magyar szerzőktől - felnőttek endocrinologiáját tárgyaló kézikönyv sem. Ezt a hiányt szeretné e munka pótolni. Az orvoskollégák közül elsősorban az endocrinologia és a belgyógyászat, valamint ezek határterületeinek művelői számára nyújthat tájékozódást. Nem utolsósorban, a családorvosok munkáját kívánja megkönnyíteni, vezérfonalat biztosítva számukra az endocrin betegségek kórismézése és kezelése terén. Hangsúlyt fektet a kórképek megértésére, s ennek érdekében igyekszik endocrin vonatkozású élettani és kórtani ismereteket is nyújtani. Ugyanakkor célul tűzi ki, hogy a hazai viszonyok figyelembevételével közelítse meg a problémákat, tudatosan mellőzve olykor a gyakorlat számára kevésbé fontos elméleti fejtegetéseket vagy egyes komplex laboratóriumi és paraklinikai vizsgálatokat." A szerző
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 216 Ft

A termék megvásárlásával

121 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve1999
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:111
BorítóFŰZVE
FormátumA 5 210 X 148
ISBN963242008X
Árukód2093931 / 1121171

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 216 Ft

A termék megvásárlásával

121 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor