Elemér utca három - Erzsébetvárosi történetek

Vak pali, vak pali
Negyvenhatos sárga villamoson
Tíz perc az nagy idő, Elemér

ez a kor már csak az irodalomban maradt meg varázslatos egésznek. Vagy a régi idők mozijában, ahol a kizárólag Vak pali formában emlegetett Rákóczi-induló-val indult a műsor.
Bart István erzsébetvárosi regénytöredékei tükörcserepek a közelmúltból: a második világháború utáni évtized mindennapjait idézik meg, a szerző gyerekkorát, érzéki élményeit és egy kisfiúnak nehezen értelmezhető történéseket. Azt az időszakot, amikor még visszajártak a holtak, és ezen senki sem csodálkozott, hiszen halottnak lenni nyilván rossz dolog, különben miért kívánkoznának vissza. A halottak különös emberek. Hát még az élők! A Keleti pályaudvarról érkező katona, akiről mindenki tudja, hogy valójában nem is a közeli vasútállomásról, hanem a nagyon is messzi Távol-Keletről tart hazafelé, Lukács úr, aki bizonyos helyzetekben elvtárs, az ávós ami olyan katonatisztféle udvarló, doktor Kolozsi, aztán a házmester, a viciné, a tróger, a Józsikám, az Elek vagy a Rózsika.
Az Elemér utcát azóta átnevezték. Már nem jár ott sem söröskocsi, sem szódás, sem jeges, sem a 46-os sárga villamos. Nincs se lócitrom, se kintornás. Ma más zenére, más tempóban élünk.
És ma már könnyen rámondjuk, hogy szép volt. Tíz perc az nagy idő, hatvan vagy hetven év még nagyobb, Elemér