Bencze Ilona

Arány és erény

galenus gyógyszerészeti  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  122 oldal

Bencze Ilona meghatározó alakja a színház- és filmművészetnek. Neves magyar filmekben játszott, abban az időszakban, amikor a magyar film fénykorát élte. Emlékezetes színházi alakításainak és kitűnő énekhangjának köszönhetően számtalan prózai és zenés darabnak volt főszereplője. Művészetének elismeréseként 1988-ban Jászai-Mari díjat kapott, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Első könyvében öninterjút készít, mellyel bepillantást ad az életébe. Saját szavaival élve: "Mindnyájan írjuk a saját regényünket. Ki úgy, hogy csak éli, ki úgy, hogy egy adott időben papírra is veti. Első könyvem egy öninterjú magammal, magamról. Rejtőzködő vagyok, magánemberként nem vágytam publicitásra, a szerepeimben akartam kitárulkozni, megélni a szélsőségeket. Pedig hányszor tették fel a kérdést: Mi a titka, művésznő? Ezzel a könyvvel mégis kinyitok néhány kaput. Résnyire, hogy bepillanthassanak. Nem összegzés, nem számvetés, csak megállok a jelenlegi állomáson és eltűnődöm. Aztán egy szusszanásnyi szünet után robogok is tovább, mert még van hová, és van miért. De addig láthatóvá válik néhány történés és a hozzáfűződő gondolataim. Mert ami eddig volt, az sem érdektelen. Sőt."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó galenus gyógyszerészeti
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:122
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly580 gr
IllusztrációSZÍNES ÉS FEKETE-FEHÉR FOTÓK
ISBN9789637157226
Árukód2214824 / 1070509

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor