Tanulmányok a magyar nyelv ügyének 18. századi történetéből

A 18. század közepe táján elindult társadalmi folyamatok eredményeképpen a soknemzetiségű Magyar Királyság területén élő közösségfogalmakat (natio hungarica, hungarus tudat) felváltja az a nemzeteszme, amelynek a legfőbb határozmánya a közös nyelv. Bár a hivatalos nyelv 1844-ig a latin marad, a 18-19. század fordulóján már nem nagyon talált senki hatásos ellenérvet azon állítás ellen, hogy a nemzetet a nyelv teszi igazán nemzetté. Talán nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy ennek az átalakulásnak kivételes jelentősége van, az átalakulás története maga azonban gyakorlatilag ismeretlen. Ennek a kötetnek a tanulmányai e folyamat legjelentősebb vonatkozásairól vagy éppen pillanatairól szólnak s nyújtanak róluk adatokban (gyakran meglepő, sőt paradox adatokban) gazdag képet. A körülmények ismeretében viszont nem meglepő, hogy ezt a munkát irodalomtörténészek érdeklődése hívta életre, hiszen a nemzeti nyelv mozgását a kor Magyarországának társadalmában a leginkább ezen a terepen, a nyelvben élő és írásban rögzített irodalom, a korban használatos szóval: a "tudományok" terepén lehet a leginkább követni. (Ekkor még az irodalom fogalma magába ölelte az írott dolgok összességét.) A kötet írásai tematikailag igen változatosak: az oktatásügynek a nyelvkérdéssel összefüggő hatalmas anyaga s gyakran meglepő fejleményei mellett megismerhetjük azt a latinnyelvű folyóiratot is, amely a kor periodikái közül egyedül szinte a teljesség igényével számol be a hazai "literatúra" minden magyar nyelvű produktumáról, figyelemmel kísérhetjük a kor színházának, az iskolai színjátszásnak a történetében vagy a közköltészet világában kibontakozó színes és elgondolkodtató változásokat...