A magyar régmúlt titkai

A magyarok honfoglalás előtti hazája északnyugat-Iránban volt, a Kaszpi-tengertől délre és délnyugatra terült el, magyar nevén Mád-nak, Madá-nak (= Média), valamint a keletebbre fekvő tartományát Várkonynak (=Varkan, Hürkania) és Szabar-nak (=Tabar) nevezték.
A magyarság, éppúgy, mint az úgynevezett finnugor", ill. altáji" népek, a Termékeny félhold"-nak nevezett terület és Kis-Ázsia őslakója volt egykor. Az ún. finnugor" népek közül több önmagát a női és férfi princípiumot képviselő Szem és Hám (Khám) ős-szülőkről nevezte el, miként a magyarok fehér és fekete törzsei, a Szabir-ok és a Magyar-ok. (A finnek három törzsének neve: Szuomi, Hame és Kainuu!) Tehát a tulajdonképpeni sémi(ta) és hámi(ta) népek a finnugor" népek, nem pedig azok, akiket ma tévesen ezekkel a nevekkel jelölnek meg. Varga Zsigmond helyesen állapította meg, hogy a nyelvcsaládok "így követik egymást az uralomban: a) az ural-altájiak, b) a semiták, c) az indogermánok. Az ural-altáji népek uralma kezdődik a prehistorikus idő beláthatatlan messzeségében és tart a sumir érvényesülés révén Kr. e. kb. 2000-ig, ekkor a sémita expanzió és az erőteljes Hammurábi uralma folytán végleg a semiták kezébe megy át.