Hetvenesek társasága 1952 - Napkút-évkönyv

Hivatások és hitvallások, felemelő és megható jelenetek, kalandok és állomások, megigéző formák, színek, nyelvek és életminták kavarognak az emlékbörzén - regény ez a javából, megannyi magyar élet regénye. Szó szerint az élet írta, csaknem száz szereplő egyfelvonásosaiból. Mi a közös bennük? Hogy egyazon évben, 1952-ben látták meg a napvilágot. Ők a hetvenesek illusztris társasága, akiket Ratkó-gyerekekként szokás emlegetni.
Ők azok, akiknek, mikor a szemük kinyílt, még csoda volt a televíziózás, közösségi program, volt, aki járt még fonóházban, és aki tudta, hogy nem szabad csak úgy belépni a tisztaszobába. Olyan is, akik konfirmációról egyenesen díszőrségbe ment, táskájában az úttörőruhával, vagy aki közülük élőben láthatta a Sztálin-szobor ledöntését.
A kacifántos életutak ábrázolata hol a cérnaképöltögető fonalát idézi, hol a vadvízi szlalomozó száguldását. Ott van köztük Yehudi Menuhin tanítványa, meg aki Sylvester Stallonét tanította be focikapusnak, vagy aki koncertet adott a japán császárnak. Ott van, aki három pápának volt írnoka, meg az artista, aki vízilovat sétáltatott a Városligetben. Az utazó zenetanoda és a felvidéki magánkönyvtár megszállottja. A hegedűs, aki megvágja az ujját fellépés előtt, de fellép, vagy aki párnával kitömött hassal áriázik pöttöm korában, és aki inflációelméletből diplomázik. Aki két hegy tetejéről is látta a ponttá zsugorodó sast, ahogyan a legenda leírja, és aki czestohowai zarándoklaton hallotta meg a hívást.
Az, aki esketésen és temetésen verset mondott, és az, aki beszélt a holtakhoz a temetőben áthaladva, hogy ne féljen, mert akkor már ismerősek, meg akit Laborcként túl magasra lógattak fel. Akinek gyerekkori emléke a folytatólagos utcanévháború az elcsatolt városban, meg aki felnőtt fejjel tudja meg, hogyan kapott méhész nagyapjától egész akácfasort. Olyan is, akiről kisbolygó van elnevezve, meg akinek gyermekfővel röstellt nevével világtalálkozót lehetett összehívni. Aki kiskorában megpróbálta összeszámlálni, hány tornya van az Országháznak, de hiába írt időközben könyvet is róla, megmondani ma sem tudná.
Velünk élő kortársaink, akiket - erről adnak számot e könyvben - egész életükben fűtött a vágy, hogy ők legyenek az elsők, akik valamiben rátalálnak a válaszra. Akik ezért jól tudják és méltán hiszik, még dolguk van a Földön.