Bolyai Farkas

A párizsi per

fapadoskonyv.hu  | 2012  | MAGYAR nyelvű

Bolyai Farkas (Bólya, 1775. február 9. - Marosvásárhely, 1856. november 20.) magyar matematikus. Elszegényedett nagybirtokos családban született. 1781-től a nagyenyedi kollégiumban tanult. 1799-ben Kolozsvárra ment. Itt ismerkedett meg Benkő József lányával, Zsuzsannával, akit feleségül vett. 1804-ben a marosvásárhelyi kollégium matematika professzorának hívták meg. Két gyermekük született, 1802-ben János, illetve 1804-ben Anna, aki két éves korában meghalt. 1820-ban megpályázta az erdélyi kamarai erdők jól jövedelmező főfelügyelői állását, de nem kapta meg. 1821-ben meghalt felesége. 1824-ben újra megn?sült, és elvette Somorjai Nagy Terézt, egy marosvásárhelyi vaskereskedő lányát. Ebből a házasságából is két gyermeke született. 1832-től a Magyar Tudós Társaság tagja lett. 1833-ban második felesége is meghalt. Ebben az évben Bolyai Jánost betegsége miatt nyugdíjazták, hazaköltözött apjához, de csak egy évig laktak együtt. Hátralevő éveit visszavonultan élte. 1854-ben meghalt unokája, Berta,és öreg barátja, Gauss.Nyolcvanéves korától tudatosan készült az elmúlásra, megírta végrendeletét, intézkedett temetéséről: azt kérte, hogy a temetésén se pap, se gyászbeszéd ne legyen, sírja felé ne állítsanak síremléket, csak egy almafát ültessenek. 1856. november 20-án, agyvérzésben hunyt el.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 270 Ft

A termék megvásárlásával

127 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó fapadoskonyv.hu
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2432018 / 8109036

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 270 Ft

A termék megvásárlásával

127 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor