Székely bánja

A belülről jövő kritika mindig kétélű fegyver. Különösen igaz volt ez Trianon után, a törleszteni vágyó, önbizalommal teli román uralom alatt: új intézményrendszert kellett kiépíteni, lelket kellett verni a sokkos állapotba került erdélyi magyar társadalomba, amely a szomorú valóság elől szívesebben menekült a ,,romantikus" történelmi múltba. ,,Veszélyes" dolog ilyenkor kritikával élni. Tudta ezt Bözödi is: ,,kisebbségi helyzetünk fokozott felelősséget és fokozott körültekintést követel meg az írótól", mondja 1939 őszén, a Székely bánja 2. kiadásához írt Előszóban. Igen ám, de Trianontól a Székely bánja megírásáig eltelt 18 esztendő: divatba jött a tényirodalom, útjára indult a falukutató mozgalom, a helikonisták második nemzedéke elkészült a transzszilvanizmus kritikájával stb. Egyáltalán nem csoda tehát, ha Bözödi is - minden ,,óvatossága" ellenére is - arra a következtetésre jut (...), hogy ,,Reményünket önmagunk erejébe kell vetnünk, nem a mások segítségébe, és belső erőt csak úgy nyerünk, ha megtisztítjuk szemléletünket és közelebb visszük a valósághoz"... (Lövétei Lázár László)