Fehér könyv

A fehér kötetet csak olyan izgalommal nyitjuk ki, mint tizenöt évvel ezelőtt s lehet-e írónak nagyobb elégtétele, mint az, hogy első érzésünk: nem változott, mindig elöljár, mindig friss, elfogulatlan, sok szempontból néző, rendkívül érdekes. Hogy a temperamentuma nem loboghat úgy, mint a régi Fehér könyvekben, az sem az írón múlik, hanem a korszakon, melyben a könyv megjelent, a háború érdeke, az ország nyugalma az első és katonák okos és céltudatos cenzúrája alá kerül most minden menti magát Bródy brilliáns előszavában. De ez a temperáltság talán még nem is árt a könyvnek, mely formájában, tartalmában így igen előkelő mennyivel jobb, mint azok a külföldi revük, melyekben szintén egy-egy nagy egyéniség akar megnyilatkozni!

Politikai cikkei közül az igazán érdekes Wekerle interjún kívül legjobban szeretjük a Vázsonyi emberséges, okos nyilatkozatait és teljes szívvel gyönyörködünk ott, ahol semmiféle szempontnak nem kell magát alárendelnie, ahol az elbeszélő Bródy jut szóhoz. Milyen nagyszerű az Egy asszony utolsó arcképe című novella s milyen finom a Pétervárad alatt ősszel. A legjobb magyar tájképek levegője van benne. De nincs a gazdag, százhatvan oldalas könyvnek egyetlen cikke és sora, amit nem a legnagyobb érdeklődéssel olvas el az ember. Nagy dolog ez ma, mikor minden idegszálunkat és gondolatunkat a rettenetes háború foglalja le magának. Bródy érdekes ott, ahol a háborúról beszél és üdítő, amikor másról ír. A fehér könyv úgy úszik át a sötét vizeken, mint a hajó, mely igen becses poggyászát, az irodalmat menti át a túlsó partra.