Magyarország, Veled az Isten! - Brunszvik Teréz naplófeljegyzései 1848-49-ből

„Csak az marad meg, amit feljegyzünk - a kimondott szavakat, sőt a megtörtént dolgokat [is] elfújja a szél - feledésre vannak ítélve, és el is felejtődnek. Hogy ez a hallatlanul gazdag, szomorú időszak mit jelent és mit jelentett Magyarországnak, az maga a legkisebb részleteiben is nagyon fontos kell, hogy legyen." Világos után négy hónappal írta ezt Brunszvik Teréz, aki hamar rádöbbent, hogy milyen nem mindennapi idők köszöntöttek a vén Európára, s benne szeretett hazájára, Magyarországra. Ő nem hallathatta szavát sem országos, sem kisebb léptékű ügyekben. Nem volt ott az országgyűlés ülésein, sem a csatatéren, sem pedig feleségként 'a nagyok' mellett. A 73 éves grófnő mégis talált módot arra, hogy ne maradjon csupán szemlélője 1848/49-nek. „Írni, írni az utódok számára, én más egyebet nem tehetek,, - mondja, s ez a felismerés őt arra ösztönzi, hogy megörökítse az eliramló napok emlékezetes mozzanatait. Kilencven százalékban kiadatlanul maradt naplója egy világlátott, sokat olvasott, mélyen istenhívő és a hazáját forrón szerető nagyasszonynak a szemüvegén keresztül láttatja történelmünk eme sorsdöntő időszakát és annak szereplőit. Brunszvik Teréz egy rendkívüli kor rendkívüli gyermeke volt: Közép-Európa legelső óvodájának alapítója, a kisdedóvás- és nevelés ügyének Apostola, aki a reformkori eredményekhez „egy cseppecskével" maga is hozzájárult. És neki a forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban is van sok eredeti meglátása és mának szóló mondandója! Az 1848/49. évi feljegyzések külön kötetben történő megjelentetése most, a 150. jublieum idején igazságszolgáltatás Brunszvik Teréznek, „a Haza Leányának", akit az utókor erről az oldaláról eleddig nemigen ismert. „Az írás által a jövő nemzedékeivel beszélgetünk" - mondogatta, miközben a sorait (bevallottan nekünk is) rótta. Hagyjuk, hogy e sajátos párbeszéd közte és köztünk végre elkezdődhessék!