Búgócsiga

kossuth kiadó zrt.  | 2014  | MAGYAR nyelvű

A darab, a ,,filó-art" műfaj első megjelent alkotása.  A filo-art, filozófiai, vagy filozófiai mélységű és értelmű traktátusokat, jeleneteket visz színre, összművészeti jelleggel. ­ A dráma, a modernizmus korának utolsó, mai szakaszába viszi az olvasót, szembesítve az értékek végső széthullásának következményeivel, a nihilizmus észrevétlen jelenlétével, sőt az azon is túllépő életvitellel. Már-már nevetséges és szürreális az az életvitel és életmód, melyet a ,,működtetett", ,,én-csírájától" is megfosztott ember művel magával totális öntudatlanságában. A cselekmény, a búgócsiga , mint szörnyűséges, diktátori gépezet rémálmával indul, melyről a filozófus kideríti, hogy a valóság leghűbb metaforája. Az önmagát, önmaga elől tudattalanul elrejtő ember már egyáltalán nem bírhat tudati értelemben vett egyedi egyetlenséggel, és csak halovány kísérletet tehet arra, hogy ,,kívülállóvá válva" visszaszerezze önmagát.  Az aktuális ,,morál-labirintus tudat", mely nem más, mint a belénk nevelt hétköznapi társadalmi morál, legfeljebb egománná teszi a benne vergődőket. A történelmi távlatokat is érintő elmélkedés, egészen hétköznapi pillanatokkal állítja elénk azt az állapotot, melyben mint poszt-lények játsszuk el életünk szerepeit. A műfaj első bemutatója Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, (a Part Klubban ,,Az éjszaka zenéje" címmel volt), nagy sikerrel, Jordán Tamással a főszerepben. A darabot, 2015. április 29-én, a soproni Petőfi Színház is bemutatja.      
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 490 Ft

A termék megvásárlásával

49 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó kossuth kiadó zrt.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2503716 / 8110575

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 490 Ft

A termék megvásárlásával

49 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor