Szivárványt követtem

Köztudott, hogy idővel mindent másképp lát az ember. Az emlékek vagy megszépülnek, vagy megfakulnak, egyeseknél az "aktuális politikai légkörhöz" igazodnak. Ezért amikor hozzáfogtam ennek a könyvnek a megírásához, az volt a célom, hogy megőrzött feljegyzéseim, levelezéseim, régi fényképek segítségével úgy idézzem fel az 50-es, 60-as éveket, ahogy annak idején láttam, láthattam, amikről tudhattam... és amiről nem tudhattam: nem minden az aminek látszik. Amint ma sem tudhatjuk azt, hogy negyven, ötven év múlva milyennek látják a jelenlegi időszakot azok, akiknek módjuk lesz erre visszaemlékezni. Miközben képzeletben visszamentem a múltba, megelevenedtek az emlékeim. Arra is rájöttem: miért láttam olyannak a világot, miért és miben hittem, mit reméltem a jövőtől. Így utólag már könnyű felismerni, hogy hol tévedtem, mit kellett volna másképp csinálni. Mégis, ha újrakezdeném az életem, és nem vihetném magammal a mai ismereteimet, valószínűleg ismét ugyanazt az utat járnám. Sőt, amiről eddig azt feltételeztem, hogy egykor véletlenül történt meg velem, valószínűleg annak is megvolt az oka. Évtizedekkel ezelőtt, amikor egyik nálam jóval idősebb ismerősömnek elmeséltem, hogy milyen kritikus helyzeteket, baleseteket sikerült jelentéktelen karcolásokkal, apró horzsolásokkal megúsznom, azt mondta: - Ez nem véletlen. Azért maradtál életben, maradtál egészséges, mert "odafenn" vigyáztak rád. Neked még feladataid vannak, amiket meg kell oldanod. Természetesen mosolyogtam. Hiszen azóta sem vittem véghez nagy dolgokat. Ezt és a már megjelent, illetve még megírásra váró könyveimet sem tekintem annak. Arról viszont meggyőződtem, hogy az ember életében akár néhány másodperc, egy lekésett vonat, egyetlen elmaradt (vagy létrejött) találkozás, szerencsésen megúszott baleset nemcsak az ő sorsát, de több család, sőt akár sok ezer ember életét is befolyásolhatja. Hiszen visszatekintve a történelemre, hány és hány esetben tehetjük fel a kérdést: mi lett volna, ha?...