A pillanat műve

Szép írások. Némelyik megrendítő. Öntörvényű és szerény, korszerű és korszerűtlen. Török szultán háreme, egy nő salátát készít a konyhában, szórakoztató műsort vezet a tévében egyférfi. Közben az író makacsul figyeli saját magát: ki vagyok én, s mitévő legyek? A létezés érdekli, a legközönségesebb Semmi, a mindenütt jelenlévő metafizikus tér. Vathy Zsuzsa A mondatok spontán lendülettel, szabadon áramlanak, az írás nem szakma, feladat, hanem az elmondás tiszta öröme. A beszélő egy lány, nő, fruska, asszony, hölgy, aki hol érzelmesen, hol játékosan, hol rejtélyesen, de mindig frissen, mintegy ropogós-illatos ágyából kikelve arról beszél, csacsog, töpreng, álmodozik és vitatkozik, hogy kik vagyunk és mi az esélyünk a boldogságra ebben a világban. Garaczi László A szerzőről: Nevem Büky Anna, ezerkilencszázhatvanöt július tizenkettedikén születtem Budapesten. Tizennégy éves koromban kezdtem el írni, először csak naplót, azután természetesen szerelmes verseket, de mivel annak idején még nem tudtam, hogy írónő lesz belőlem, ezért sajnos a régi írások közül egyetlen egyet sem őriztem meg... Azért kezdtem el írni, mert szeretném megérteni az életet. Persze nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog, de nem szeretnék magamnak szemrehányást tenni, hogy még csak meg sem próbáltam. Öt éve írok rendszeresen, minden nap és nemcsak naplót, hanem valóban történeteket, életutakat, igyekszem érzéseket papíron rögzíteni és így megérteni. Az írás nekem Isten Ajándéka, lehet, hogy ez így nagyképűen hangzik, de én ezt így érzem. Ha írok, olyan izgatott vagyok, mintha szerelmes lennék, az írás az én örök, soha meg nem szűnő kalandom az életben. Az írás oly mértékben kiváltság, hogy ezért csak hálával tartozom. Mindehhez nem kell semmi, csak papír és ceruza. Büky Anna Heidelberg, 2003. február 26.