Túlparti látomás - Séta az időben, a budai Duna-soron

A dunai panorámában többnyire a pesti partról gyönyörködünk. Furcsa dolog ez. Mindent tudunk a bal parti házsor köz- és magánpalotáinak közelebbi történetéről, noha Buda földszintjéről a látványt igencsak ritkán vesszük szemügyre. A jobb parton is ott állnak az ugyanolyan igényesen formált paloták. Amikor az eredeti beépítési képlet kialakult, tervezőik, építtetőik éppen úgy számoltak a folyóval, ahogy a bal partiak. Azzal, amit a Duna-parti státus értékben, látványban, élményben jelent, mégsem tudjuk, milyen házak álltak-állnak itt; pedig még mindig - sokat romlott állapotukban, pusztulások utáni metamorfózisukat követően is - megérdemelnék, hogy észrevegyük őket. Legalább egyszer, történetük belátható évszázadai alatt, a túlparti látomás a Buda hátsó udvarává szegényedett Duna sor szebb korszakait idézi, megrajzolva időnek és térnek hiányos mozaikképét, a feledésbe s érdektelenségbe süllyedt városrész arcvonásait. A képről, ha összeraktuk, még azt is szemtelenül merész dolog volna állítani, hogy hiányos mozaik. Cserepek csak, feneketlen kútból fényre került színes üvegdarabok. De hát hogy is lehetne másként? Az élet teljességéhez képest az örökmozgó filmszalag fény-árny játéka is önkényesen kiragadott mutatvány. Nem tűzhetünk magunk elé megvalósíthatatlan célokat.