A hattyús parkban estefelé

"Aznap este az utcai lámpák reszketeg sárga fényével megvilágított útra nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. A ház második emeleti szalonjában a rádió zöld varázsszeme világított a sötétben... Nem gyújtott villanyt a gyermek, hogy jobban lásson kifelé... Homlokát az ablaküveghez támasztva nézte, hogyan burkolóznak fehérbe a szemközti háztetők, az út, a fák és a taximegállóban várakozó sakktábla-mintás kocsik. Arra gondolt, hogy a rádióból halkan szóló Tömbe la neige - Esik a hó kezdetű dalban Adamo bizonyára erről a városról énekel. Aztán messziről felhangzott az éjjeliőr éles sípszava. A gyermek a meleg otthon adta biztonságérzettel sóhajtott. Meg fog maradni, ha továbbra is így esik a hó. Arra gondolt, hogy akkor akár az iskolásoknak, az utcaseprőnek is szünetet adnak. Minden reggel látta a vastag téli ruhás, ellenzős sapkás öregembert kezében gallyakból font, fanyelű seprűvel és széles szájú bádoglapátjával. Az volt a napi munkája, hogy összesöpörje az úton összegyűlt port, a lovas kocsik után maradt lócitromot, a fákról lepottyanó vadgesztenyéket és a lehulló száraz leveleket. Mosolyogva takarította el a tökmaghéjat, amit a gyerekek szórtak le esténként, miközben a falon kuporogva beszélgettek..." - Részlet a könyvből