Utazás Norvégia végvidékére

Herman Ottó tanítványa, barátja, mestere halála után a Madártani Intézet vezetője volt Chernel István. Színes egyénisége és szerteágazó érdeklődése volt, többet között a síelést is népszerűsítette hazánkban (nála még lábszánkózás). Könyvének bevezetőjében így ír: Hányszor elfogott itt a vágy, mikor puskásan, térdig vízben és sárban, messzelátómmal kezemben, kellő közepén a vándormadarak százai közt, annyi sok-sok órát, napot, hetet, hónapot töltöttem: ezeket követhetni, szemtől-szembe állani velük otthonjuk táján, családi tűzhelyük, fészkük közelében, ha megközelíthetném hazájukat s csak egy parányival többet megtudhatnék róluk, mint amit eddig róluk tudunk?! Az támadtak bennem e kérdések, itt is érlelődött meg bennem a gondolat, hogy felkészüljek a magas északra. Brehm leírásai, Herman Ottó elbeszélései csak még jobban szították bennem a vágyakozás melegét s a kockát el is döntötték. Alig végeztünk a II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszussal, 1891. év jún. 4-én útnak indultam Norvégia legészakibb vidékeire. Feleségem kísért és osztotta meg velem a munkát, fáradalmat és gyönyört. E kis műben akarok utamról beszámolni.