Szilamaka és Pullori (fulani eposz). Elmondta Boubacar Tinguidji

Az elmúlt évtizedekben kutatók szorgos munkája nyomán napfényre került számtalan új afrikai hőseposz típus akár a világfolklorisztika hetedik csodájának is tekinthető. A nyugat-afrikai szöveganyagon belül is legalább három tucatnyi témát magába foglaló, fontos korpuszt alkotnak a napjainkra mintegy 14 nyugat-afrikai országban szétszóródott, sok helyett meghatározó néptestet alkotó fulanik (franciául: peul, ejtsd: pöl). Christiane Seydou kiemelkedő jelentőségű kutatóasszony, a CNRS (a francia akadémiai szervezet) emeritus tagja, aki évtizedek óta foglalkozik a nép Maliban élő közösségeinek hagyománykincsével, adta közre 1972-ben a Szilamaka és Pullori című eposzt, amely a nagyhírű griot (énekmondó, hőseposzénekes), Boubacar Tinguidji (ejtsd: Bubakar Tinguidzsi) három változatából összeállított szóművészeti alkotás.
Az eposzi mese (egyébként sajátos módon az ófrancia Roland-énekhez hasonló módon) egy szereplőpáros körül bonyolódik. Szilamaka a nemesi származású fulani harcos, akinek hűséges kísérője, párja, Pullori, a rabszolga. Az eposzok jellegzetes mozzanataként a csodás körülmények között, szinte egyszerre született hősök alighogy felserkednek, apjuk ellenében megtagadják, hogy kifizessék a megalázó adót a nem iszlám hitű, hanem animista fekete bambara nép törzsi királya számára. Ezt követően zajlanak a harcok, összecsapások, amelynek során a Szilamaka és Pullori nagy létszámú ellenfeleket képesek kettesben mindig megfutamítani. Szilamaka vesztét végül árulás okozza (ellopott varázserejű ékszere nyomán), amelynek megtorlására Pullori vállalkozik, majd csapata maradékéval eltűnik. Ahogy az öreg bambarák mondják: ,,Pullori Benana és lovasai felszálltak a levegőbe, és nincsenek már a földön."
Az elmúlt évtizedekben kutatók szorgos munkája nyomán napfényre került számtalan új afrikai hőseposz típus akár a világfolklorisztika hetedik csodájának is tekinthető. A nyugat-afrikai szöveganyagon belül is legalább három tucatnyi témát magába foglaló, fontos korpuszt alkotnak a napjainkra mintegy 14 nyugat-afrikai országban szétszóródott, sok helyett meghatározó néptestet alkotó fulanik (franciául: peul, ejtsd: pöl). Christiane Seydou kiemelkedő jelentőségű kutatóasszony, a CNRS (a francia akadémiai szervezet) emeritus tagja, aki évtizedek óta foglalkozik a nép Maliban élő közösségeinek hagyománykincsével, adta közre 1972-ben a Szilamaka és Pullori című eposzt, amely a nagyhírű griot (énekmondó, hőseposzénekes), Boubacar Tinguidji (ejtsd: Bubakar Tinguidzsi) három változatából összeállított szóművészeti alkotás.
Az eposzi mese (egyébként sajátos módon az ófrancia Roland-énekhez hasonló módon) egy szereplőpáros körül bonyolódik. Szilamaka a nemesi származású fulani harcos, akinek hűséges kísérője, párja, Pullori, a rabszolga. Az eposzok jellegzetes mozzanataként a csodás körülmények között, szinte egyszerre született hősök alighogy felserkednek, apjuk ellenében megtagadják, hogy kifizessék a megalázó adót a nem iszlám hitű, hanem animista fekete bambara nép törzsi királya számára. Ezt követően zajlanak a harcok, összecsapások, amelynek során a Szilamaka és Pullori nagy létszámú ellenfeleket képesek kettesben mindig megfutamítani. Szilamaka vesztét végül árulás okozza (ellopott varázserejű ékszere nyomán), amelynek megtorlására Pullori vállalkozik, majd csapata maradékéval eltűnik. Ahogy az öreg bambarák mondják: ,,Pullori Benana és lovasai felszálltak a levegőbe, és nincsenek már a földön."