Régi tangó

Hans-Peter Dallow, történész, egykori egyetemi oktató mindössze annyit tett, hogy diákjai kérésére a beugrott a beteg zongorakísérő helyére egy amatőr és véleménye szerint érdektelen kabaré-előadáson, hogy egy kissé átírt szövegű régi tangó alá játsszon néhány akkordot. Ez a kis beugrás azonban 1966-ban, az NDK-ban, a tangó rendszerellenes szövege miatt huszonegy hónapnyi börtönbüntetést ért.

Dallow szabadulása után képtelen mindent ugyanott folytatni, ahol két évvel azelőtt abbahagyta. Közönyösen tekint életének egykor fontos színhelyeire és szereplőire, undorral, de némi kajánsággal is tapasztalja, mennyire rettegnek barátai kiejteni a "börtön" szót. "Felejts el ezt az egész ostobaságot!" - tanácsolják neki, de Dallow nem felejt. A meghasonlottság, az önpusztítás éve kezdődik a férfi számára, a töredező kapcsolatok keserves időszaka. Talán benne van a hiba, a harmincnégy évet hibátlanul és maradéktalan szellemi alkalmazkodásban leélt értelmiségiben, akit az észrevétlenül szolgált rendszer oly súlyosan megbüntetett? Dallow nem elemez és nem filozofál: egyszerűen nem tud és nem is akar megbirkózni hamis szabadság és törékeny biztonság lepleződésével.

A németül eloször majdnem húsz éve megjelent és azóta újra meg újra kiadott regényt nem csak egy nem is oly rég elsüllyedt kor dokumentumaként olvashatjuk. A finom lélektani folyamatokat, az élete megszokott keretei közül kirángatott ember elidegenedettségét és a külvilág és önmaga meg-nem-értésének konfliktusát Hein mesteri kézzel írja meg.