Véres délkörök - Avagy vörös alkony a nyugati égen

Cormac McCarthy szerepe a kortárs amerikai irodalomban legalább akkora jelentősséggel bír, mint az elmúlt száz év legnagyobbjai: Mark Twain, John Steinbeck, William Faulkner vagy épp Ernest Hemingway. Utóbbi szerzőkkel szemben a Pulitzer-díjas író ereje abban rejlik, hogy elsősorban nem nosztalgikus, keserédes, hovatovább kisrealista műveket alkot, hanem nyers és kíméletlen tablókat. Itthon megjelent műveiből az a kép rajzolódik ki, hogy McCarthy célkeresztjében az ember és a Gonosz viszonya áll az első helyen. Ezt követi, szinte elkülöníthetetlenül Amerika történelmi múltja, meghasonult ideológiai hozzáállása. Ő egy olyan aspektusból tárja elénk a XIX. század Amerikáját, és a benne élt embert, amivel senki nem szeretne szembesülni nemhogy azonosulni. Könyveiben a céltudatosság álcája mögé bújtatott, de valójában teljesen elveszett egzisztencialista szereplők töltik be a képzeletbeli teret, és rajtuk keresztül tárul elénk Amerika igazi arca miközben ravasz módon a legtöbb vadnyugati darabjában antagonistái éppen hogy átlépik a mexikói határt, és ott is tartja őket. Elsősorban nem azért tartom kiemelkedő írónak, mert kíméletlen nyersességgel képes megfesteni az emberben rejlő szörnyeteget, egy letűnt kor világát, hanem mert térből és időből kilépve képes megfogalmazni azokat a gondolatokat, amik azzá tették az immáron egyetemes embert, ami. A Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen egyfelől még nem egy totálisan lepusztult és menthetetlennek tűnő világot tár elénk (ellentétben az Az út-tal), amiben az ember hátat fordított Istennek, továbbá nem azt mutatja be, hogyan jutott el odáig (Nem vénnek való vidék). S persze a naivitás és szentimentalizmus is messze elkerüli a prériket (ellentétben a Vad lovakkal). McCarthy számára itt az embert körülvevő bűn a fő mozgatórugó, mely csak táplálja a benne már burjánzó pusztítás iránti vágyat. Ez minduntalan visszatérő, szinte már visszataszítóan perverz elemként van jelen a szerző műveiben, s épp ezért gondolom, hogy a Véres Délkörök az a dolgozata, amiben a reménynek még csak csírája sem engedi, hogy egy boldogabb és reményteljesebb jövőképként tekintsünk magunk elé. Hisz milyen módon van jelen az, ami megkülönböztet minket az állatoktól? Semmilyenben. Az úton lévő Glanton-bandáról el lehet mondani, hogy céllal ölik felebarátjainkat, ám bizonyos idő elteltével rá kell döbbennünk, a gyilkolás iránti vágy túlmutat minden öncélú szemléleten. Tetteik megelőlegezik egy olyan ember képét, aki az önzést és hedonista életmódot aberrált ösztönként űzi. McCarthy trükkje, hogy mindezt egy letűnt kor maradványainak árnyékában teszi. A Gonosz jelenléte itt még nem állandósult, bár a szereplők habitusában sem lehet már szinte semmi humánust felfedezni. Amit a szerző itt megrajzol, egy vesztett háború első csatája, melyet az ember a saját lelkében dúló démon ellen folytat. Ez a bemutatás tökéletes, hisz a fejvadász horda kegyetlen mészárszékei körül egy olyan világot épít díszletnek, melyben létjogosultságot nyer az ölés. Ám amitől mégis kiemelkedik ez a mű Cormac McCarthy többi vadnyugati könyvétől, a Rossz tér- és időbeli elhelyezése, s nem utolsó sorban funkciója: a Nem vénnek való vidékben egy konkrét cél vezérli, s csak akkor sújt le, amikor valaki útját állja. Az út-ban már magában az emberben keresendő, a Vad lovakban pedig még csak játszadozik a lélek makacsságával és megtörhetetlenségével. Itt első megközelítésben megfigyelő: a semmiből jött, nem elsődleges mozgatója az eseményeknek, pusztán az emberi mivoltot térképezi fel, majd miután kiismerte, felfedi magát és kíméletlenül, irgalmat nem ismerve gyűjti be a maga skalpját. Ez önmagában nem vészjósló előkép, ám az, hogy minekután bevégezte útját a fiúval (aki véleményem szerint totális értéktelenségben és céltalanságban tengeti életét, s mint olyannak utal végig rá a szerző vesznie kell), nem távozik. Ha végiggondoljuk, ez még rémisztőbb képet fest, mint azt ezt körülvevő McCarthy-világokban érzékelhettük, hisz az ő tánca csak most kezdődik (mint ahogyan McCarthy groteszk humorral lefesti a záró oldalon). A Véres délkörök egy megrázó tanulmány a hit és cél nélküli létről, valamint az individuum hiábavalóságáról, melynek végzete végig ott lohol a nyomában, és nincs az a kitérő, mellyel elkerülhetné a kárhozatot. Ezen túlmenően lelet arról az évtizedek során a hazugság ködébe veszett világról, melyből aztán Amerika feltornászta magát a világ elsőszámú hatalmává. Egy olyan rendszer elsőszámú tulajdonosává, ahol a múlt elől nincs menekvés, hiába próbálják makulátlanná és romantikussá tenni. McCarthy állítása, hogy egy olyan nemzet határai között (s itt Mexikó és Amerika egybeolvad, ezzel kvázi egyenlőségjelet tesz közéjük), melyet a hazugság és a kíméletlenség talapzatára építettek, remény sincs a menekülésre. Mert a Gonosz az alapoktól kezdve jelen van.