A hat kötet mindegyike egy-egy huszadik századi évtizedről szól, pontosabban a gyermek születésétől 18 éves koráig követi nyomon a családok életét. Óhatatlan, hogy szembesüljünk a történelmi eseményekkel, a megélhetés változó lehetőségeivel, a gazdasági háttérrel. Csupa érdekes évtizedről olvashatunk, amelyeket a történelemkönyvek így vagy úgy magyaráznak. Mi a hétköznapok eseményein keresztül éljük át a mindennapok valóságát. Hol és hogyan lakunk, milyen ételeket eszünk, hogyan tisztálkodunk, járunk-e óvodába, milyen a családi kassza, mire jut, mire nem, kik a barátaink, mit játszunk, hogyan szórakozunk, hogyan ismerkedünk. Ismert művészek, sportolók is vallanak életük soráról, az őszinte vallomások így még közelebb hozzák őket az olvasóhoz.
Az első könyv 1930-ban kezdődik, amely az akkor született generáció 18. éves koráig, azaz 1948-ig tart. Micsoda évtizedek! Bár Trianon után vagyunk, mégis talpra áll az ország, a 20-as évek közepe-vége felé. Sajnos 1929-ben már elér minket is a nagy gazdasági világválság. Evvel küzdött az is akinek volt vagyona, az is, akinek semmije sem volt. Érdekes ellentmondásos időszak volt. Például Budapest a harmincas években a fővárosunk Európa legbékésebb, legnyugodtabb és legolcsóbb városa volt. Az üzletek közötti verseny eredményeképpen a szolgáltatás magas színvonalú volt, a munkanélküliségtől való félelem olyan szigorú munkafegyelem kialakulását eredményezte, hogy mindenki tudása legjavát nyújtotta, és késztetve érezte magát az állandó szakmai fejlődésre. A konyhán hosszú évekig nem az volt a kérdés, hány fogásból álljon a menü, hanem hogy mit mivel lehetne pótolni. A divat is a praktikus megoldásokra törekedett. A szoknya nem volt sem túl hosszú, sem túl rövid. A bubi frizura dívott, amelyet otthon is rendben lehetett tartani. A nők ekkor már emancipált-nak érezhették magukat, küzdöttek az érvényesülésért, sportoltak, autót vezettek, dolgoztak. Sokat jártak moziba és táncolni, hallgatták a rádiót. A nyugalom ugyanakkor nem sokáig tartott: 1939-ben kitört a 2. világháború. A háború alatt pedig semmi nem volt, csak jegyre lehetett vásárolni, feltéve, ha volt mit.
A történeti leíráson kívül, illetve a Kronológia és Prominensek rovat mellett az alábbi témakörökkel foglalkozunk kiemelten:
1. Ipar (felfedezések, gyártmányok, ipari cégek megalakulása-tevékenysége, mint a tartalmi mint, a kronológiai részben)
2. Autó (gyártók, beszállítók, kereskedők)
3. Játék (mivel a gyerekkorról és ifjúságról is van szó, elmaradhatatlan a játékgyártók és kereskedők stb. bemutatása)
4. Idegenforgalom (szállodák, éttermek, gasztronómia illetve kulturális intézmények )
5. Fürdők ( gyógyvizek, gyógyfürdők, fürdők, ivókutak, gyógyszállók )
Valamint minden olyan kereskedelmi tevékenység, cég (divat, kozmetikum) történeti ismertetése, amely kapcsolódik az adott korhoz.
Új könyvsorozatunk a "RETRO KISKÖNYVTÁR"sorozatban, a Bookmarket Kft. gondozásában kerül kiadásra.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet