Éjjeli lepkevadászat - Bordélyvilág a történeti Magyarországon

"A LÁNYOK? A lányok nem mindig angyalok. És persze a férfiemberek sem. Ha a lányoknak könnyű a vérük vagy nehéz a sorsuk, ha túlzottan merészek vagy nem akarnak a megszabott határok között élni, ha kalandra vadásznak vagy a kényszerűség hajtja őket, pénzért adják a rövid szerelmet. És a férfi a 19. század végén, a 20. század elején magától értetődően - szigorúan a polgári otthon falain kívül - pénzért veszi meg a gyors és feledhető szerelmet. De tőle senki nem kérdezi, miért teszi. Vannak olyan történeti korszakok, amelyek igyekeznek úgy tenni, mintha nem ismernék az ilyesfajta illetlen dolgokat. Pedig a kiegyezés, a millennium, az első világháború és a Trianon utáni idők Magyarországa már mindent tudott a bordélyok, a hatósági engedéllyel rendelkező, bárcás kéjhölgyek, a fülledt erotikát ígérő lokálvilág szilajságáról, az emberkereskedelemből élő alvilág szereplőiről, a nyomorban és nemi betegségben szenvedő nagyvárosokról. Kigondolta és kiépítette a szexipar helyszíneit, felkutatta és megtalálta szereplőit, és rafináltan kiszolgálta a prostitúció vevőit és eladóit. Kétértelműségekkel teli erotikus újságokat, drágán előfizethető pajzán tartalmú, sőt ízléstelen pornókiadványokat kínált, és a testéből élő nőt - némi romantikus gesztussal - irodalmi, művészeti alkotásokba emelte. „Szeretni! Szeretni s szeretve lenni! Újra e szavak hangzottak fülembe. Nem tudom, csipkés párnáim bodrozata ingerelte-e fel idegeimet, vagy csakugyan a 22 éves fiatal nő vére, forrongása unszolta eszemet, de eszem, bármikép korlátoztam is gondolataimat, mindig azzal végezte működését, hogy szeress!" - sóhajtotta egyik önéletrajzi ihletésű elbeszélésében Pilisi Schumajer Róza, a 19. század utolsó harmadának kurtizánja, „bábból kikelő pillangója", akinek kegyeiért írók, politikusok és rendőrkapitányok, talán még koronás fők is versengtek. A nagy szegénységből korának művelt luxushetérájává emelkedő Pilisi Rózát, megvásárolt Magyar utcai házát, előkelő szalonját, illett vagy nem illett, legalább hallomásból mégis ismerte a békeidők Budapestjének polgára. Regényes(ített) kokott-életének intimitásait naplószerű elbeszéléseiben teregette ki, és a kor leghíresebb írói, Krúdy Gyula és gyűlölt ellensége, Pékár Gyula fogalmazta regényekbe és novellákba." Részlet az előszóból