A magyar közpolitika jelenkori történetének politikai, jogi, morális és természetesen gazdasági szempontból talán legsúlyosabb negatív társadalmi hatásokat kiváltó vonulatát képezik a rendszerváltás egész időszakát átszövő korrupciós jelenségek. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy a közvetlen politikai aktualitáson túlmenően olyan súlyos problémákról van szó, amikor e kérdésekről beszélünk, melyek alapvetően érintik az új rendszer legfontosabb jogintézményeit az államhatalmi, igazságszolgáltatási, a bűnüldöző szervek, s a közigazgatás tevékenységét, de kihatnak a társadalom mindennapi mozgására, s döntően járulnak hozzá az erkölcsi politikai értékek elfogadásában (és sajnos) azok elutasításában. A legutóbbi évek (vagy inkább hónapok) korrupciós ügyleteinek napvilágra kerülése, esetenként a sajtó avagy a nagyobb nyilvánosság előtti meglebegtetése bizonyítja önmagában is, hogy bármennyire is látensek azaz titkoltak a korrupciókban résztvevők akciói valószínűsíthető, hogy az ilyen jellegű cselekmények átszőtték és átszövik a fentebb jelzett szférákat. Fölteendő a kérdés, hogy jogállami, demokratikus berendezkedésünk megkövetelte állami-társadalmi működés törvényszerűségei közepette mennyire lehetünk elégedettek a hazai korrupciós indexel, azaz, ahogy ezt többen megfogalmazzák miszerint hazánk a korrupciós világranglistában a közepesen fertőzött országok közé küzdötte fel (vagy le) magát. Az előzőekben fölvillantott jelenségekre adható egyértelmű választ, főként olyanokat, amelyek nem csupán áttekintő, értékelő elemzéseket adnak, de megvalósítható javaslatokat is megfogalmaznak, nem tudunk adni. Ad viszont ez a kötet, amelyet kezében foghat az olvasó, széles körű áttekintést a korrupció kártékony hatásairól. Ad áttekintést azokról az okokról, amelyek hosszabb történelmi távlatokra visszanyúlva játszottak közre korrupciós fertőzöttségünk alakulásában, vázolja azokat a legfontosabb tendenciákat, amelyek a hatalmi súlypontok ebbéli tevékenységében mutatkoznak meg, s főbb vonalaiban mégiscsak jelez, ha nem is végső megoldásokat, de legalábbis olyan kitörési pontokat, amelyek alkalmasak lehetnek a korrupció visszaszorítására (ha már megszüntetni azt úgysem tudjuk). A korrupcióról szóló könyvünk több forrásból táplálkozott. Egyrészt tartalmazza ama konferencián elhangzottak eredményeit, amelyet 2000 októberében rendezett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület és a Friedrich Ebért Alapítvány Pécsett a korrupcióról. Ezen túl fölkértünk néhány olyan neves szakembert, közéleti személyiséget, akiknek véleményünk szerint fontos mondanivalója van a témáról, s akik első szavunkra vállalták is, hogy leírják gondolataikat. Így állítottuk össze ezt a tematikus kiadványt, amely összességében immár jóval több, mint egy konferenciakötet, jóval több, mint egy tanulmánygyűjtemény, látlelet arról, amit a könyv címe önmagában is jelöl. A munka igyekszik áttekinteni a korrupció föllelhetőségének, megjelenésének és kártékony hatásának valamennyi lényeges területét. E körben elsőként kell szólni az ez elleni harc állami lehetőségeinek föltárásáról, s azokról a kezdeményezésekről, amelyek hazai és nemzetközi berkekben egyaránt születtek ezt illetően. Több vonatkozásban is érintjük a korrupció és a hatalom összefüggéseit, rávilágítva e körben a politikai, hatalmi elit különleges felelősségére. A jogi szabályozás és a közigazgatás működésének korrupciós jelenségei talán a legkártékonyabbak a polgárok megítélése szempontjából, hiszen a törvényességben való hitet a jogállamban való bizalmat rendítik meg. így és ezért sokoldalúan világítjuk meg mindezen jelenségeket. Úgy véljük több szempontból is nóvumnak tekintendőek azok a tanulmányok, amelyek a korrupció emberi, lelki tényezőit igyekeznek bemutatni filozófiai, morális avagy orvosetikai szempontból. Végül, és valóban nem utolsósorban a korrupció két olyan legsúlyosabb területét elemezzük, amelyek a társadalmi értékítélet és a polgárok rá vonatkozó elutasítása szempontjából a legjelentősebbek, ez a gazdaság és a bűnözés. Az e fejezetekben közzétett anyagok rávilágítanak egyrészt arra, hogy a privatizációtól a közbeszerzésekig (nem is beszélve az olajügyekről) ma már szinte nincs olyan területe a gazdaság működésének, ahol kisebb-nagyobb erővel ne ütötte volna fel a fejét a korrupció. A bűnözéssel, avagy a bűnüldözéssel és az igazságszolgáltatással kapcsolatban írtak viszont arra hívják föl a figyelmet, hogy egyrészt rendkívül nehéz (éppen a kölcsönös érdekeltségek miatt) földeríteni e cselekményeket ezért is igen kicsiny az ilyen típusú bűncselekmények aránya, számaránya másrészt viszont, hogy mennyire korlátozottak a korrupciós jelenségek föltárásában. Mi tesszük hozzá bízzunk azonban abban, hogy nem reménytelenek. S ennek a reménynek a hitében ajánljuk mindazoknak a közéleti személyiségeknek, országgyűlési képviselőknek, kormányzati tényezőknek, helyi politikusoknak, a különböző társadalmi és érdekszervezetekben dolgozóknak, és természetesen a politikai pártoknak, akiknek tevékenységét közvetlenül is érinti, hogy tenniük kell valamit a korrupció visszaszorításáért, és akik felelősséggel is tartoznak azért, hogy tegyünk is ellene valamit. De ajánljuk ezt a könyvet minden magyar állampolgárnak, mert hogy végső soron valamilyen formában mindannyian érintettek is vagyunk, így hát számunkra is fontos, hogy megismerjük a korrupció világát, s hogy a magunk, igaz, igen szűk lehetőségével, tisztességünkkel tegyünk ellene valamit.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet