Csontos János  |  Mihály Zoltán

Kárpát-koszorú - Csángóföldtől Őrvidékig

kráter irodalmi és művészeti műhely  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  108 oldal

Keserű trianoni eredetű tréfa, hogy Magyarország az egyetlen állam a világon, mely önmagával határos. A lassan egy évszázados múltra visszatekintő történelmi igazságtalanság miatt nem annyira nekünk, hanem az úgynevezett művelt Nyugatnak van szégyenkeznivalója: belátásra, netán némi meakulpázásra azonban jó néhány emberöltő múltán sem igen mutat hajlandóságot. A nagyvonalú országdarabolás mondvacsinált geopolitikai indokokra hivatkozva színmagyar területeket is jócskán elcsatolt: a többségi nemzettest darabjai megtűrt, olykor kifejezetten üldözött, bűnbakká kikiáltott kisebbségekké váltak... A kötet, amelyet a kezükben tartanak, e hézagpótló tévésorozat nyomtatott párkiadványa. Mihály Zoltán fotográfus következetesen elkísérte a forgatóstábot a Kárpát-medence különböző sarkaiba, sőt azon túlra, a Csángóföldre is. Fáradhatatlanul fényképezett, s ebből az anyagból kerekedett ki az az ötvenoldalnyi válogatás emberekből, tájakból és életképekből, amihez Csontos János írt szubjektív hangú kommentárokat. Ha a film a tárgyilagosság, e könyv inkább az érzelmek nyelvén kötött "Kárpát-koszorút". Szívből reméljük, hogy a vizuális és a verbális üzenet egyaránt elér a befogadók szívéhez.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kráter irodalmi és művészeti műhely
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:108
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly500 gr
IllusztrációSZÍNES FOTÓKKAL
ISBN9789639735668
Árukód2109490 / 1017268

Vásárlói értékelések, vélemények

petykó
2008. 07. 16.

Kár, hogy a képek túlnyomó része nem lenne alkalmas megjelentetésre. Talán nem véletlen, hogy nem találtam Mihály Zoltán nevű fotográfust a szakmai szervezetekben. Ó, szegény Kornis Péter, ő ugyan nem modta magáról, hogy fáradhatatlan,viszont tud fotózni. Nagyon sajnálatos, hogy Csontos János szövege is fakulóban van, modnhatni hozzászerényedett a fotográfushoz.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor