Csoóri Sándor

Forgácsok a földön - tanulmányok, esszék, interjúk

írók alapitványa  | 2001  | MAGYAR nyelvű  | FŰZVE  |  244 oldal

Libri Antikvárium
A televízió azt sugallja a nézőnek, hogy amit lát, az igaz, hiszen látja. Holott az igazság sose lehet egyszerű látvány, lecsupaszított végeredmény, hanem csak egy szervesen kialakuló folyamat összegezése lehet, amelyet nem egyetlen pillanat villanófényében érthet meg az ember, hanem csak hosszú és gyötrelmes tűnődések során, sőt szenvedések közben. Talán az olvasás műfaja már az idő természetesebb gyűrűzése, folyása, üteme miatt is közelebb vihet a valóság és az igazság megismeréséhez, mint amit a látvány nyújthat. Más szóval: az írás és az olvasás még komolyan számol az idővel, a televízió már türelmetlen vele. Hajtja, hajszolja, elveszi előle a teret s a levegőt... "A nemzet: közös ihlet" - mondja József Attila. Megfogalmazása olyan pontos és sugalmazó, mint fölrázók költői képei s versmondatai. Amikor olvasom vagy idézni hallom ezt a vallomást, mindig Kölcsey Himnuszára gondolok. Ez az összefoglaló nagy vers a legtökéletesebb példája a József Attila-i gondolatnak. A Himnuszt úgy fogadta el több mint száz éve az egész nemzet, mintha az imává érett vers ihletettsége nem egyetlen emberé, hanem millióké volna. Csöndben merem csak megkérdezni: hány ilyen ihletett pillanata lehet történelme során egy-egy közösségnek?
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 140 Ft

A termék megvásárlásával

114 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14.5 x 20.5 cm
Kiadó írók alapitványa
Kiadás éve2001
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:244
BorítóFŰZVE
ISBN9639373028
Árukód6103234 / 5102826

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 140 Ft

A termék megvásárlásával

114 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor