Robinson Crusoe

1719-ben jelent meg Londonban egy különös könyv, amely szinte napokon belül igazi tömegsiker lett. Az olvasók a címlap szövegéből annyit tudhattak meg, hogy a kötet bizonyos Robinson Crusoe életéről szól, s ezt az igaz történetet a leghitelesebb forrásból kapja az olvasó, ugyanis Robinson Crusoe "maga írta meg". A címlap természetesen tudatos megtévesztés és ravasz olvasóbolondítás, hiszen Robinson Crusoe sohasem létezett, s a könyvet sem ő írta, hanem Daniel Defoe; egy olyan irodalmi módszer része, amely a képzelet művét tények hiteles feltárásának, a kitalált élettörténetet memoárnak vagy önéletírásnak álcázza. Defoe tehát ezúttal regényt írt, sokak szerint az első regényt angol nyelven.A Robinson Crusoe elsősorban izgalmas és érdekes olvasmánynak készült: tele kalanddal, váratlan fordulattal, hajmeresztő veszélyekkel, csodás megmenekülésekkel. Hozzá jó adag egzotikummal: a tengerészélet, a messzi földek varázsa, s természetesen a szorongatóan izgalmas alaphelyzet, a magányos ember a lakatlan szigeten. Népszerűségét mutatja, hogy sokszor átírták, a XIX. század során érzelgős változatokban került forgalomba, s gyakran rövidítették a serdületlen ifjúság számára.De a Robinson Crusoe több az efféle kalandregénynél. Korabeli olvasói is észlelték, mint ahogy a modern irodalomtudomány is kimutatta, hogy a népszerű olvasmány burkában jelen van az a fajta irodalmi műfaj és módszer is, amely különösen a Defoe-féle puritán-protestáns szellemiségű tollforgatók számára volt élő hagyomány: az erkölcsi példázat és a vallásos allegória hagyománya. A Robinson Crusoe ugyanis - rejtettebb szinten - az isteni gondviselésről és a gondviselés ellen lázadó Emberről szóló példázat. Robinson élete a lakatlan szigeten bűnhődés, munkája penitencia azért, mert - az atyai szónak és számtalan intő égi jelnek fittyet hányva - nem fogadta el azt az élethelyzetet és élethivatást, amelyet a gondviselés kijelölt számára.Takács Ferenc