Darvasi Ferenc

Csak hagyjanak békén - Mándy Iván élete és pályája

osiris kiadó kft.  | 2024  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  558 oldal

Mándy Iván a második világháború utáni magyar irodalom kiemelkedő novellistája, olyan alapművek szerzője, mint a Kulikabát, az Egyérintő vagy a Lány az uszodából. Életműve a regények, hangjátékok terén szintén kiteljesedett, még ha ezekre kevesebb figyelem irányul is. Bár már szűk három évtized eltelt halála óta, mindeddig nem született róla életrajzi monográfia - ezt a hiányt pótolja a Csak hagyjanak békén. Mándy Iván élete és pályája. Mándy prózájában sok minden a gyerekkorából és főként az apja melletti tapasztalataiból következett. Pályáját - miként jó néhány újholdas társáét - ideiglenesen megtörte a kommunista politikai fordulat. Először jobbára átíráskötetekkel jelentkezett, majd egyre ígéretesebb novellistaként megkapta a Baumgarten-díjat, hogy aztán a Rákosi-években mellőzzék, és csak jóval az előadói, társszerzői munkák után érkezzen el számára újra a szélesebb körű elismerés. Darvasi Ferenc könyve közli több tucat kötetben még publikálatlan, főként korai Mándy-kispróza folyóiratbeli megjelenési adatait, követi a művek recepciótörténetét, árnyalja a szerző kapcsolatrendszerét és munkáinak forrásvidékét, és arra is kitér, hogy mely időszakokban és mennyire volt pálya széli írónak tekinthető.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Kiadói ár: 5 980 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Bevezető ár: 5 382 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 01. 31.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó osiris kiadó kft.
Kiadás éve2024
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:558
BorítóKEMÉNYTÁBLA
ISBN9789632765136
Árukód2787990 / 1227856

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Kiadói ár: 5 980 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Bevezető ár: 5 382 Ft

Előrendelhető

Várható megjelenés:
2025. 01. 31.


Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor