Déry Attila  |  Merényi Ferenc

Európai építészet 1750-1918

terc kereskedelmi és szolg.kft  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  480 oldal

Ez a mű az építészet történetének nem szokványos összefoglalója. Messziről érkeztünk ide... Kezdetben mi is felállítottuk a magunk rendszerét. Mindjárt hármat is, merthogy eléggé építészek voltunk ahhoz, hogy belássuk, önmagában a formai megközelítés nem elég. Lett tehát egy formai, egy szerkezeti és egy alaprajzi-funkcionális rendszerünk, amely három alapvető fejlődési fejezetet eredményezett. Úgy gondoltuk, megtaláltuk a tökéletes tárgyalási formát. Ma is ez a véleményünk azzal a megszorítással, hogy ez a tökéletes forma egyúttal tökéletesen használhatatlan is. Nem kellene ehhez több, hogy könyvünket három - téma szerinti kötetben - adják ki, amelyet a türelmes és fogékony olvasó egyszerre forgathat. Hogy megkönnyítsük e tökéletes műben a tájékozódást, kitaláltunk különféle jelrendszereket azoknak, akik szeretik az ilyesmit memorizálni, majd sutba dobtuk az egészet. Rájöttünk, hogy az olyan írás - legyen az a legkomolyabb szakkönyv -,amely nem áttekinthető, nem könnyen kezelhető és legfőképpen nem szórakoztató, az nem jó könyv. Egy alkotásról lehet fellengzős értékelést adni, egy adatokkal zsúfolt, nehézkes akadémikus mű, a „miért olyan?" kérdésére, vagyis az épületek létrejöttéhez vezető utak bemutatására - meggyőződésünk szerint - csak esszéformában adhatunk választ. Aztán rájöttünk arra is, hogy mondanivalónk és felfogásunk nem illik bele a hagyományos művészetközpontú építészettörténet-írás rendszerébe. A magyar művészettörténet ma már nagy és tiszteletre méltó építmény, amelyhez ki-ki fároszi márványoszlopot vagy vályogtéglát hordott oda. Az ilyen nagy közös szellemi műveket az egymásra épülő elemek -tények, következtetések, megállapítások - összessége alkotja, együttesük pedig lenyűgöző. Az ilyen építményhez való alkalmazkodás egyrészt különféle kényszereket jelent, hiszen nem írhatunk akármit, csak a meglévőhöz illeszkedőt, vagyis csak arra építhetünk, amit nagy elődeink tekintélyükkel szentesítettek. Másrészt viszont komoly könnyebbséggel jár, mert meglévő ismeretekre, létező egyességekre építkezve biztosíthatjuk szakmai elfogadottságunkat. Az ilyen nagy szellemi építményekkel az a baj, hogy saját belső logikájuk idővel elszakad a világtól; megmerevednek és szükségszerűen meg is öregednek. Eleven tartalmuk formális egyességekké fakul, kései építőelemeik végül már csupán közmegegyezés-szerű megállapítások, rutinelemek, a Collingwood által szellemesen „olló és ragasztó" történetírásnak nevezett gyakorlat tipikus jelenségei. Mi végül is saját utunkon indultunk el, azzal a nagyon is alapos gyanúval, hogy munkánkat nem korunk, hanem az utókor foka majd értékelni. Az az érzés, hogy egy nemzedékkel magunk előtt járunk, már másik könyvünknél is kísértett bennünket. Elvetettük tehát az abszolút tudományos megközelítést, és elvetettük a hagyományos építészettörténet-írás formákra és stílusokra vonatkozó megegyezéseit is. Úgy gondoljuk, az lehet igazán tanulságos másoknak, ami bennünket is izgat. Munkánk alapja évtizedes párbeszédünk lett. Vitatémáinkat, érveinket, kétségeinket, zsákutcáinkat írtuk meg. Ez a könyv tehát két, eltérő életkorú, eltérő életpályájú, egymással is vitatkozó ember bő évtizednyi párbeszédének eredménye, ha úgy tetszik, hosszú vitájuk esszenciája. Az építészeten kívül főleg történelemről, filozófiáról, zenéről beszéltünk, valamint a magánéletünkről. E párbeszédek során egyikünk sem alakoskodott (annál jobban ismertük egymást, és nem is lett volna értelme), és egyik fél sem viselt bársony kesztyűt. Mindketten úgy éreztük, sietnünk kell. Nem a korunkra jellemző gyorsaság miatt, hanem mert véges az életünk. Néha igencsak keményen vitáztunk, ám mindvégig nagyon élveztük.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
7 410 Ft

A termék megvásárlásával

741 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó terc kereskedelmi és szolg.kft
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:480
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1980 gr
IllusztrációKB 500 FF FOTÓ ÉS RAJZ
ISBN9779639535078
Árukód2101347 / 1014700

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
7 410 Ft

A termék megvásárlásával

741 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor