Dr. Seregi György

Acélvázas csarnokok - CD melléklettel

terc kereskedelmi és szolg.kft  | 2001  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  260 oldal

Amikor a 90-es évek közepén megírtam az „Acél épületszerkezetek" című könyvet, igyekeztem a csarnokszerkezetekkel kapcsolatban minden fontosabb témakört megemlíteni. Ebben a könyvben foglalkoztam a könnyűfém bázisú térelhatárolásokkal is. Akkor úgy gondoltam, hogy az acélvázas csarnokokkal kapcsolatos ismeretanyagot kimerítettem. Az acélszerkezetek dinamikus fejlődése, reneszánsza azonban csekély fél évtized alatt megcáfolta az akkori elképzeléseket. Új - a nemzetközi piacokon bevált - rendszerek nagy választéka jelent meg oly bőségben, hogy a gyakorlati tervezőknek, építtetőknek nem kis gondot jelent a legmegfelelőbb típus kiválasztása. Ezért - kiadói biztatással és támogatással - elhatároztam, hogy az acélvázas csarnokokról indokolt olyan önálló könyvet írni, amelyik a rendszerek ismertetésével, elemzésével, a típusok előnyeivel, esetleges gyenge pontjaival foglalkozik, segítséget nyújtva azok részére, akiknek nincs idejük és módjuk objektív tények alapján választani a felkínált lehetőségekből. Ennek érdekében először összefoglaltam a rendszerek leggyakoribb tartótípusait. Ezek nagy része alapelveiben ismert az építéssel foglalkozó mérnökök számára. Ezért itt az újabb irányzatokra, az évtizedek alatt letisztult szerkesztési elvekre tértem ki annak reményében, hogy az olvasóban az acélszerkezeti szemléleti módot sikerül elmélyítenem. A korszerű acélszerkezeteknél az áttekinthető, sima vonalú tartókat, a kevés, de jól hozzáférhető hegesztéssel kialakított csornópontokat és lehetőleg csomólemezek nélküli bekötéseket alkalmaznak. Igyekeznek elkerülni a merevítőlemezeket, a bordák beépítését, a munkaigényes megoldásokat. Megjelentek a párhuzamos övű U szelvények, a zárt szelvényekből készült rácsos tartók. Uralkodóvá váltak a széles talpú, melegen hengerelt I szelvények olyannyira, hogy már a könnyített I tartókat is ezekből készítik. A rendszereknél leggyakrabban a keretfőtartós megoldást alkalmazzák. Ezek statikai számítására, szerkesztésére számos szoftver áll rendelkezésre. Az ezek közötti eligazodást is igyekszünk elősegíteni. A csarnokok térelhatárolásánál is hallatlanul bővült a választék. A felületkezelt színes acél és alumínium trapéz hullámlemezek, tálcák típusválasztéka lenyűgöző. Az ezekkel kialakított falakat és tetőket sokszor önálló alrendszerként alkalmazzák, nem kis mértékben a vasbeton vázas vagy a hagyományos téglafalú épületek burkolására. Hasonló a helyzet a kapuk esetében is. A 80-as években leggyakrabban a hőszigetelés nélküli Skan-Door-típust építették be a csarnokokba. Ma a külföldi rendszereknek köszönhetően nagy a választék. Ezekre is igyekeztünk kitérni. Ugyanis egy csarnoknál igen fontos, hogy a kapu a technológiai igényeknek, a nőtechnikai és tűzvédelmi követelményeknek egyaránt megfeleljen. Hosszabb távon a legjobban megfelelő kaput érdemes beépíteni, még akkor is, ha az drágább. Részlet az Előszóból
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
6 460 Ft

A termék megvásárlásával

646 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó terc kereskedelmi és szolg.kft
Kiadás éve2001
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:260
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly920 gr
Illusztráció300 FOTÓ
FormátumB 5 250 X 175
ISBN9789630398077
Árukód2101376 / 1014722

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
6 460 Ft

A termék megvásárlásával

646 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor