Dr. Soós Aladár

A diaetás konyha technikája - Harmadik, teljesen átdolgozott kiadás

novák rudolf és társa  | 1924  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  309 oldal

Libri Antikvárium
Minden nép speciális jellegét főleg nyelvében, zenéjében, népviseletében és szakácsművészetében tartja fenn és hagyja át utódaira. A magyaros konyha egyike a legjellegzetesebb nemzeti konyháknak, szabályai és tulajdonságai évszázadok alatt sem változtak. Bár ezen sajátságok a velünk szomszédos nemzetek szakácsművészetére való hatás révén mind szélesebb körben terjedtek el, nem volt ezideig oly munka, amely ezeket tudományos képzettséggel rendszerbe foglalta és élettani hatásukat orvosi kritika tárgyává tette volna. Különösen az orvosok számára tartott főzőtanfolyamokon éreztem erősen ennek a hiányát, amidőn a résztvevőknek a röviden és elszórtan előadott elméleti konyhatechnikai ismeretek kiegészítésére nem tudtam megfelelő szakkönyvet ajánlani.
Jelen munka megírásával mindkét hiányon egyszerre akartam segíteni: egyrészt megkíséreltem összefoglalni mindazon tudnivalókat, amikre az orvosnak diaetás rendelkezései megadásához szüksége lehet, másrészt a magyaros konyhát jellemző sajátságokat igyekeztem ismertetni és diaetetikai szempontból méltatni, valamint azokat a beteg ember megfelelő táplálása érdekében a finom úri konyha eljárásaival összhangba hozni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 460 Ft

A termék megvásárlásával

646 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:13 x 20 cm
Kiadó novák rudolf és társa
Kiadás éve1924
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:309
BorítóPUHATÁBLÁS
Árukód6332486 / 5331658

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 6 460 Ft

A termék megvásárlásával

646 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Uketsu: Strange Pictures - Különös képekUketsu: Strange Pictures - Különös képek