José Ignacio Tellechea Idígoras

Egyedül, gyalog - Loyolai Szent Ignác élete

jezsuita kiadó  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  416 oldal

Magányos lett volna a négyszáz éve, 1622-ben szentté avatott Ignác, annak ellenére, hogy halálakor már ezer tagot számlált az általa létrehozott Jézus Társasága? A könyv első pillantásra meglepő címe arra utal, hogy a jezsuita rendalapító mindvégig a maga útját járta, amelyet egyedül ő taposott ki, és saját élettapasztalatából csiszolt simára, hogy azután megoszthassa az emberekkel. Bár mindig a világban élt és mozgott, s folyamatosan az idők jeleit figyelte, Ignác valójában igen introvertált ember volt. Befelé tekintve élt, elmerült gondolataiban és az Istenben, akit legbelül talált meg. Igazi misztikusként elválaszthatatlan egységben élt és dolgozott Istennel, engedve, hogy vezesse minden lépését, valamennyi döntését. A megtérés nagy zarándokútjára kerek ötszáz esztendeje indult el Loyolából egyedül, gyalog, s radikális szegénységét élete végéig megtartotta, és elvárta társaitól is. Spanyol nyelven első alkalommal 1982-ben megjelent, máig mérvadónak számító életrajzának szerzője az elsődleges források alapján, a korba visszahelyezkedve, egészen közelről követi végig Ignác útját, s közben számos alkalommal él az ignáci imagináció eszközével, azaz - a kérdésfeltevés és a feltételezés módszerét is segítségül hívva - szabadon engedi képzelőerejét, hogy a vizsgált élethelyzetet jobban megértse és megértesse, s eltöprengjen azon, mi játszódhatott le az események mélyebb, spirituális síkján. José Ignacio Tellechea Idígoras (1928-2008) baszk származású katolikus pap, teológus és történész. Kutatási területe a spanyol történelem 1492 és 1659 közötti időszaka, a Siglo de Oro, az Aranyszázad volt. Számos műve jelent meg a korszak nagy alakjairól, de közülük is kiemelkedik Loyolai Szent Ignácról írott életrajza. A magyar fordítást a Manréza Ignáci Lelkiségi Központ hispanista munkatársa, Arendtné Salacz Nadine készítette, a nyelvi és szakmai lektorálást pedig a szerzőt személyesen ismerő dr. Bubnó Hedvig medievista végezte.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 700 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 465 Ft

A termék megvásárlásával

446 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jezsuita kiadó
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:416
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly500 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEK
FordítóDr. Arendtné Salacz Nadine
ISBN9789634420149
Árukód2758154 / 1207226

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)
Levente Kiss
2024. 09. 13.

Nagyon unalmas. Nagyrészt értelmezhetetlen részletességű adatgyűjtemény, és amelyik része nem az, az inkább szól a szerzőről, mint Ignácról. Történészeknek!


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 700 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 465 Ft

A termék megvásárlásával

446 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor