Tormay Cécile

Emberek a kövek között

 | 2015  | MAGYAR nyelvű

"Ahogy e regényéből és ekkoriban írt novelláiból is kitűnik, a fiatal Tormayt a dél, a mediterrán varázsa ragadta magával, de míg korábbi novellái csupán a görög és az olasz föld mesés idilljeit villantják fel, itt már a lélek mélységeibe is behatol. A kirobbanó sikerű regény szinte azonnal német, angol és francia nyelven is napvilágot látott, s Tormayt egyszerre a kortárs világirodalom megbecsült tagjává avatta.Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában. Artisztikus író volt, a finom, lelkiismeretesen kidolgozott részletek, a tűnő és csendes hangulatok, az önmagukért megbecsült ritka szavak és hasonlatok írója, dekoratív tehetség és a szó nemes értelmében dekadens.Öncélú mondatokat írt, amelyek arra voltak rendelve, hogy ötvözött formásságukban a kontextusból kiszakítva is megállják a helyüket és megállítsák, elmerengésre hívják az olvasót, felkeltve benne a szépség szomorúságát és a távoli dolgok igézetét. Annak a stílusnak és stílusteremtő életérzésnek volt a hordozója, amely legmagasabb szintjét Babits Mihály fiatalkori verseiben és Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád költészetében érte el....A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta. - Szerb Antal"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 690 Ft

A termék megvásárlásával

69 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2605179 / 8112281

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 690 Ft

A termék megvásárlásával

69 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor