Erin Morgenstern

Éjszakai cirkusz

libri könyvkiadó kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  406 oldal

A cirkusz váratlanul érkezik.

Jövetelét nem jelzi semmi.

Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt. Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.

Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe! A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben. Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük...

Az Éjszakai cirkusz 2011 szeptemberében jelent meg Angliában és Amerikában, azóta számos nyelvre lefordították. Több héten át vezette a The New York Times bestseller-listáját, 2011-ben pedig jelölték a Guardian legjobb elsőkönyves díjára. A bestseller alapján 2013-ban elkészülő film forgatókönyvírója a Jane Eyre című filmben végzett munkája révén híressé vált Moira Buffini, producere pedig a Twilight-sorozat mögött álló Summit Entertainment és a Harry Potter-filmek producere, David Heyman lesz.

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó libri könyvkiadó kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:406
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly710 gr
FordítóRakovszky Zsuzsa
ISBN9789633100882
Árukód2226961 / 1081417

Vásárlói értékelések, vélemények

Mérész Anikó
2012. 05. 15.

Lenyűgöző :-)

Luca
2012. 06. 01.

Valóban magával ragad! Úgy érzem, régóta vártam erre a tökéletességre törekvő alkotásra. Csak ajánlani tudom!

Lidi
2012. 06. 06.

Magával ragad :) Ha valaki valami ínyencségre vágyik nem kell tovább keresnie ;) Én le se tudtam tenni!

Angie
2012. 06. 10.

Lebilicsnelő könyv, fantasztikusan kidolgozott részletekkel. Nem a szokásos, kiszámítható fordulatokra épít. Sajnálom, hogy nincs több része... :-)

Ligeti-Katona Viktória
2012. 06. 28.

Jó könyv, tetszett, de egy kicsit zavaros néhol. Csapong az időben és időnként túlzottan részletesen írja le a dolgokat.

Kolonics Gábor
2012. 09. 20.

Maga a tökély! Nem hittem, hogy a Harry Potter sorozat után tudok még olyan jó könyveket olvasni... Tévedtem.

csildom
2012. 10. 05.

Senkit ne riasszon el, ha az elejét kicsit döcögősnek találja. Megéri kitartónak lenni! Fantasztikusz könyv!

sejmike
2012. 10. 28.

Fantasztikus!!! Az egyik legjobb könyv, amit olvastam. Néhol kicsit oda kell figyelni de megéri! :)

madoka
2012. 11. 09.

Sokkal többet vártam ettől a könyvtől.Nagyon részletez mindent,sokszor fél oldalban egyetlen dolgot,de valamikor fél oldalnál volt több is a részletezés.Olvasás közben,ezért sokszor már nem is tudtam figyelni a szövegre,mert fárasztó volt ez a sok aprólékos részletezés.A történet egyedi és ez nagyon tetszett,de sokszor úgy éreztem a főszereplők is csak mellékszereplők,sok fejezetben nem szerepeltek,szóval inkább tekintem őket is csak mellékszereplőnek,mint a többit.A könyv számomra semleges volt,se jó,se rossz...sajnálom már,hogy ilyen drágán megvettem,nem értem miért ilyen drága a rengeteg rizsa után

Beatrix
2012. 12. 11.

A kedvenc könyvem lett! A történet egyedi, a leírások fantasztikusak, végig úgy éreztem, mintha én magam is ott állnék. A szereplők szerethetőek, izgalmasak és karakteresek, az események egyáltalán nem kiszámíthatóak, a borítóról már nem is beszélek. Mikor befejeztem, sajnáltam, hogy elolvastam. Csak ajánlani tudom! :)

Netta
2013. 02. 18.

Kiszámíthatatlan végkifejlet, igényes történettel és dizájnnal. Nem egy szokványos könyv.

Roni olvas
2013. 03. 22.

Miután letettem a könyvet, az az érzés fészkelte be magát a gondolataimba, hogy ezt a könyvet úgy írták, azzal a szándékkal adták ki, hogy ez legyen A Tökéletes Könyv. Mindenféle szempontból. És a legtöbb szempontból az is. Annyira egyedi és különleges tényleg, nem tudom mihez hasonlítani egyedülálló a maga nemében. A szerkesztése nagyon érdekes bár az elején kicsit össze voltam zavarodva, de aztán megtaláltam benne a tökéletes logikát és rendszert: idősíkokat, szereplőket vált, sőt, néha én magam vagyok a szereplő, hiszen az elejétől kezdve úgy olvasom a könyvet, mintha belépnék a cirkuszba és végigmegyek a sátrakon! És milyen sátrak ezek! Ó, Istenem, én nem szeretem a cirkuszokat, de ebbe el szeretnék menni! Minden este egymás után! A csodákat akarom, a varázslatokat, a titokzatos dolgokat! Hátborzongató és magával ragadó világ! Kristine, a kérdésre, hogy melyik könyvbeli világba mennél hát nekem azt hiszem megvan! Én ide! A cirkuszba!!! :-) A karakterek csodaszépen kidolgozottak, és a szürke öltönyös férfiban megtaláltam a legtökéletesebb negatív szereplőt akit még szeretek is. Ő volt a kedvencem. De komolyan! Titokzatos, megfejthetetlen, negatív töltettel, de mégis pozitív benyomásokkal. És a végén a bölcs észrevételeit mindet idézhetném. A történet is nagyon megindító és elgondolkodtató Amiért számomra mégsem tökéletes: úgy éreztem, a bevezetés, az előzmények ismertetése túlságosan hosszúra nyúlt. Már a könyv felénél jártam, és még mindig nem tudtam eldönteni, tetszik-e. Nem történt semmi lényeges, csak a felesleges szócséplés, időbeli ugrálás már kezdtem elveszíteni a türelmemet aztán elkezdődött a műsor. Onnan viszont hibátlan! És még egy nagyon fontos dolog: emiatt a kiadás miatt a Libri is kiváltotta minden elismerésemet! Egy igazán minőségi, tökéletes könyvkiadásról van szó: védőborítós, gyönyörű kemény fedelű kötet, beépített könyvjelzővel (piros szalag de rég találkoztam ilyennel!), a könyv gerincén is feketére színezett lapokkal, sőt még a könyv belsejében is a fejezeteket színezett lapok választják el mint egy igazi, éjszakai cirkuszba illő sátor.

Veronika
2013. 05. 08.

Erin Morgenstern mágiától és szenvedélyes pillanatoktól izzó cirkuszi produkciója 2011 szeptemberében kerülhetett először az olvasóközönség kezébe, magyar nyelven viszont március 21-től kápráztatja el a hazai könyvmolyokat. Az Éjszakai cirkusz több héten keresztül vezette a The New York Times bestsellerlistáját, szerzőjét pedig a Guardian legjobb elsőkönyves díjára jelölték. Az éjszakai cirkusz műsora egyszerre káprázatos és hátborzongató. A cirkusz a semmiből jött, különös előadásának kulisszái pedig sötét titkot rejtenek. A fantasztikus produkciót két fiatal mágus vezeti, akik a porondon egymás ellenfeleiként szórakoztatják közönségüket. Egy nap a fiatalok egymásba szeretnek, ez azonban egyáltalán nem tetszik mestereiknek, és őrületes játszma veszi kezdetét...

Szolnok Könyvesbolt
2013. 05. 14.

Érdekes történet különleges képességű emberekről és a cirkuszról, ami csak éjszaka nyit ki és hajnalban bezár. Itt bármi megtörténhet, ez nem olyan mint a nálunk megszokott. A főszereplő egy lány és egy fiú, akik egymással harcolnak, de nem a szó szoros értelemben. Képesek a varázslásra, megtévesztésre. Ezt az életet nem ők választották, belekényszerítették őket a versenybe, minek a végén valamelyiküknek meg kell halnia. Vagy mégsem? Ajánlom mindazoknak, akik szeretik beleképzelni magukat az álmok világába, akik szeretnek elrugaszkodni a valóságtól. Mágikus regény, amiből 2013 végére mozifilmet ígértek.

Veronika2
2013. 06. 02.

Bárcsak mondhatnám, h Ő az igazi... annyira szerettem volna elolvasni, és amikor megkaptam, nem az jött amit vártam.. nekem nem ez a könyv rendeltetett. Azért valakinek még lehet életre szóló szerelem:)

Fábrik Bella
2013. 08. 22.

A cirkusz váratlanul érkezik, és amilyen hirtelen jött, olyan hamar el is ment. Egy varázslatos utazásról most visszacsöppentem a valóságba. Próbáltam nyújtani az élményt, de letenni sem tudtam a könyvet! Egy kerek egész volt. Tetszett a több szálon és időponton futó cselekmény, amely a végére összeért, pont mint a cirkuszi sátor csíkjai, melyek külön egymáshoz kapcsolódnak, mégis különállóak, és egy csúcsban végződnek. Egy kerek egész volt! Képzeletben ott ültem, a sorok közt barangoltam, a képzeletem csak úgy szárnyalt! A szereplők mindegyike belopta magát a szívembe, kivéve a két öreget A.H. és H.B. Máris hiányzik, pedig még csak most lett vége!

Évi
2013. 10. 30.

Cirkusz és varázslók, de nem amolyan pálcával hadonászós, vagy nyulat a kalapból varázslók története ez. Az idősíkok szépen lassan találkoznak a végére, megéri összevárni őket! Varázslatos hangulatot teremt a könyv az olvasás közben, és nem csak egy szerelmi szál irányítja az eseményeket. Hozzám elért a varázslat, és szívből ajánlom mindenkinek!

Rátkai Diána
2014. 07. 12.

Kifejezetten tetszett ez a könyv. Nagyon részletesen mutatja be a cirkuszt, szinte ott éreztem magam. És a történet magával ragadó.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor