Khaled Hosseini

És a hegyek visszhangozzák

libri könyvkiadó kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  502 oldal

2013 szépirodalmi szenzációja - Khaled Hosseini új regénye a világ bestseller-listáinak élén! A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már az első hetekben világszerte többszázezren olvasták.
Hosseini mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatok mögött rejlő, mélyen emberi érzéseknek. Új regényében arról mesél, hogyan szeretünk, hogyan viselünk gondot egymásra, és a döntéseink hogyan rezonálnak a minket követő nemzedékek életében. Könyve nem áll meg a szülők és gyermekeik kapcsolatánál, hanem a testvérek és unokatestvérek kötődéseiből bámulatosan gazdag tablót festve mutatja be, hogyan sértjük meg, áruljuk el, becsüljük meg és áldozzuk fel egymást. Hogy milyen gyakran lepnek meg bennünket döntéseikkel és tetteikkel a hozzánk legközelebb állók amikor a leginkább számítanánk rájuk. Miközben lap, lap után, a Földet körbeutazva követjük a regényszereplők ágas-bogas életét, sorsukat és szerelmeiket - Kabultól Párizsig és San Franciscótól a görög szigetvilágig -, az érzelemgazdag és magával ragadó történet belénk költözik és életre kel.

"Mit is mondhatnék nektek, miféle kínokat állt ki Baba Ajub és a felesége azon az éjszakán? Egyetlen szülőt sem szabadna ilyen választásra kényszeríteni. Baba Ajub és felesége úgy tanácskozták meg, mi a teendő, hogy a gyerekek meg ne hallják. Beszéltek, sírtak, beszéltek, sírtak. Egész éjjel csak újra és újra átbeszéltek mindent, és bár már közeledett a hajnal, eldönteni mégsem tudták - lehet, hogy a div épp ezt akarta, mert ha nem döntenek, akkor öt gyereket vihet el egy helyett. Végül Baba Ajub a ház ajtaja elől behozott öt ugyanolyan méretű és alakú követ. Mindegyikre ráírta egy gyermeke nevét, s mikor megvolt vele, bedobta őket egy vászonzsákba. De mikor odanyújtotta a zsákot a feleségének, az úgy ugrott hátra, mintha mérges kígyó lenne benne.
- Nem tudom megtenni! - mondta a férjének a fejét rázva. - Nem tudom én kiválasztani. Nem bírnám elviselni!
- Én sem - kezdte Baba Ajub, de az ablakon kinézve látta, hogy már csak néhány pillanat, és kibukkan a Nap a keleti dombok mögül. Egyre fogyott az idejük. Gyászosan bámult az öt gyerekére. Le kell vágni egy ujjat, hogy megmentsük a kezet! Lehunyta a szemét, és kihúzott egy követ a zsákból.
Gondolom, már ti is tudjátok, melyik követ találta kihúzni Baba Ajub. Amikor meglátta a rá írt nevet, az ég felé fordította arcát és felkiáltott. Megtört szívvel karjába vette legkisebb fiát, Qais pedig, aki vakon megbízott az apjában, a nyaka köré fonta a két kezét. Csak akkor értette meg, mi a baj, amikor az apja letette a földre kint, majd becsukta az ajtót; Baba Ajub ott állt bent, hátát az ajtónak vetve, két szemét szorosan lehunyta, de még így is folytak belőlük a könnyek, az ő drága Qais-e meg picike öklével verte kívülről az ajtót, és sírt, hogy Baba engedje be. Baba Ajub pedig csak állt, állt, azt motyogta, bocsáss meg, bocsáss meg!, s a div lépteitől megremegett a föld, a fia felsikoltott, és a föld újra és újra megrendült, ahogy a div távozott Maidan Sabzból, míg végül eltűnt, és a föld is megnyugodott; néma csend volt, csak Baba Ajub zokogott és kérte Qais-t, bocsásson meg neki."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó libri könyvkiadó kft.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:502
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly490 gr
FordítóNagy Gergely
ISBN9789633102299
Árukód2237933 / 1092386

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)
Kántor Annamária
2014. 01. 29.

Vártam a harmadik könyvét az írónak...Papírsárkány(gyönyörű!!) után,kissé szkeptikusan,DE ez a történet is ugyanúgy magával ragadott,felkavart,belém vésődött!Hála!

Hankovszky Dóra
2014. 02. 20.

Fantasztikus könyv lebilincselő történetmeséléssel. Az a fajta olvasmány, aminek sosem akarok a végére érni.

Nemes Brigitta
2014. 03. 11.

Nagyon lebilincselő, letehetetlen könyv. Imádom az író stílusát!

Fekete Annamária
2014. 04. 02.

Először akkor szakadt meg a szívem, amikor elválasztották a két testvért egymástól; másodszor pedig amikor évtizedek távlatából találkoztak, de a bátyja nem ismerte meg a kishúgát. Sorsok... Életek... Esélyek... Nagyon nem mindegy mit adunk tovább gyermekeinknek!!

Nagy Pákolic Gyöngyi
2014. 04. 04.

Lenyűgöző családtörténet,több szálon megjelenő sorsok, sokszor könnyekig megható. Szóval letehetetlen könyv!!!!!!!!

Kikerics
2014. 07. 23.

Azon könyvek egyike, amit az utolsó oldal után nem szeretnél, és lehet, hogy nem is fogsz egyhamar elfelejteni. Vagy éppen ellenkezőleg: nagyon hamar elhalványul az emlékezetedben, mert valójában nem mondott újat, csak rámutatott olyasmire, amit a legtöbben igenis tudunk, csak nem akarunk róla tudomást venni. Gyönyörű, szomorú, ugyanakkor nagyon is valóságos történet, vagyis inkább történetek. Nagyon tetszett a valóban évtizedeken és kontinenseken átivelő cselekmény, és még inkább tetszett a sok-sok karakter pozitív értelemben vett egyszerűsége. Nehezemre esik elhinni, hogy nem valós, hús-vér ember mindegyikük. Remekül megírt könyv.

Vincze Vanda
2015. 01. 09.

Tökéletes könyv! Annyira magával ragadó a stílus, a történet, a szereplők mindegyike, hogy képtelenség letenni. Csak azért nem olvastam egyben el az utolsó 200 oldalt, hogy minél tovább húzzam, minél később legyen vége. A barátaimnak ezt adom ajándékba.

Ács Erzsebet
2020. 02. 06.

Csak kb.a felénél tartok,de már most elragadott,magával ragadott a könyv.Ha benne lennék a bizottságban,irodalmi Nobel díjra jelölném...annyira erős.Emberi,és érzelmes.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor