Kocsis Zoltán - Vendégségben

Roppant eredetinek éreztem magam, amikor kitaláltam, hogy naplót vezetek Kocsis Zoltán egy évéről, születésnaptól születésnapig, 51 és 52 között. Persze: sokan írnak naplót, de többnyire önmagukról, és nem egy másik emberről. Egyszerűen nem jutott eszembe, hogy azért ebben a műfajban van egy klasszikus: Eckermann, és az ő Beszélgetései Goethével. Azóta többen is emlékeztettek erre, többnyire kérdésnek álcázott állítással. Megéri? Tényleg akkora ez az ember, hogy méltó rá? Akarsz famulus lenni Kocsis mellett? Az utolsó kérdésre könnyű a válasz: ha akarnék, sem lehetnék, hiszen nem vagyok zenész, csak a pálya széléről nézem, hogyan játszanak a nagyok. A második kérdés őszintén szólva nem nagyon érdekel. Hogy tényleg mekkora? Eldönti majd az Olvasó vagy az utókor. Legyen az ő gondjuk, én annak is örülök, ha segíthetek megtalálni a feleletet. És megérte. Ha arra gondolok, hogy egy év alatt mennyit tanultam zenekarról, zongoráról, zenéről, zenészekről... De nem is erre gondolok, hanem arra, hogy ha írtak volna ilyen könyvet Richterről vagy Mozartról, szívesen elolvasnám.