Egy régi placc

Az a bizonyos régi placc, ahová a sok évtizedes emigrációból hazatérő novellahős ellátogat, a Fradi-pálya. Legalábbis e kötet utolsó, címadó novellájában. De voltaképpen az egész város, Budapest is "egy régi placc" hiszen pont abból az okból tér ide vissza egy turista-paradicsomnak számító trópusi szigetről az odavetődött magyar, ami a futballpályához is elvezérelte. Az viszont kivédhetetlenül nyomós ok: odavágyik. Annak, aki itt töltötte legutóbbi harminc évét, alig hihető, hogy az örök nyár szigetéről megérkezve Budapestre a tél végén, épp akkor, amikor már kibírhatatlan a hosszú sötétség, a tél alatt lecsupaszodó, megviselt házak, a lomokkal teli kertek kaotikus, szürke és barna, növényi és tárgyi roncsokból összeálló látványa, az említett főhőst, az író alteregóját az otthonosság boldogsága önti el, hiszen évtizedekig nélkülöznie kellett az évszakok váltakozását. Ferdinandy György a nyugati emigráció azon íróképviselői közé tartozik, akik - 1956-ban fiatalon elhagyva az országot - teljes pályát futottak be az idegen körülmények között, idegen nyelveken is írtak és megjelentettek könyveket, de magyarok maradtak, s most, hogy lehetőség nyílott erre, bőséggel hozzák haza, honosítják a bőrükön, a sorsukban megtapasztalt világok egzotikumát és sajátos igazságait. De ez a gyűjtemény az Ez van! című kisregénnyel arról is képet ad, hogy maga a hazatérés milyen tudati-erkölcsi-érzelmi feladványt jelent a megérkezőnek.