Fodor István  |  Járai Zsigmond  |  Parragh László

Túl az idők jelein - A magyar gazdaság útja a rendszerváltástól napjainkig

éghajlat könyvkiadó kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  285 oldal

Libri Antikvárium
Nem igaz, hogy Magyarország ne tudna olyan jól teljesíteni, mint bármelyik más ország, csak jó kormányzás és jó gazdaságpolitika kell hozzá, s azt gondolom, hogy ezt nem is lenne olyan nehéz Magyarországon megteremteni. Persze, ma nehezen lehet a szükséges nem könnyű lépéseket elfogadtatni, mert az esetleg jó gazdaságpolitikai törekvéseket sem hinnék el, ha hiteltelen emberek próbálnák nekik elmondani, hogy az valóban a jó irányba vezet. (Járat Zsigmond) Gyorsan romlik az európai gazdasági helyzet is Arra a kérdésedre, hogy Magyarországnak hol a helye Európában?, az a válaszom, hogy magunkat kellene felkészíteni arra, hogy erősebbek, professzionálisabbak legyünk tervezésében, működésében, együttműködésben az európai frontokon, hogy legalább visszaszerezzük a néhány évvel ezelőtti pozíciónkat. (Fodor István) Ma a fő kérdés az, hogy a világban hol és milyen módon kívánjuk elhelyezni Magyarországot. Szinte minden pályán hátrányból indulunk: kicsi ország vagyunk, nincsenek természeti erőforrásaink, tartalékaink egyre fogynak. Tele vagyunk adóssággal, rossz a morális helyzet, közönyös, hitevesztett a társadalom. Márpedig ha szociális piacgazdaságot szeretnénk, azt a magunk erejéből, nekünk kell megteremteni ajándékba nem fogjuk megkapni senkitől. (Parragh László)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:17 x 24 cm
Kiadó éghajlat könyvkiadó kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:285
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Árukód6270152 / 5269324

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 425 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor