Kapcsoskönyv Kárpáti Kamilnak

A könyv utószava: A Holdudvar Könyvek sorozat harmadik kötete e vállalkozás újabb – a szerkesztő által sem előre látott – lehetőségeit tárja fel. Míg az ezt megelőző két könyvben egy szerző vallott egy vagy több költőtársához fűződő mély, inspiratív viszonyáról, most huszonhét író és egy fotóművész számunkra hozzáférhető munkáit gyűjtöttük egybe az idén nyolcvanadik életévét betöltő költő, Kárpáti Kamil megünneplésére. Aki őt ismeri, tudja, hogy minden külsőséges ceremóniától ódzkodik, ezért gondoltuk úgy, hogy e meglepetés-könyvvel (mi, tanítványai) megköszönjük mindazt a segítséget, melyet költői – emberi formálódásunkban kaptunk tőle. A folytonos ismétlés esetlenségét elkerülendő az összes verscím alól eltávolítottuk a dedikációt. Amennyiben valamelyik a néven túl további információt is tartalmazott, ezt a jegyzetekben külön feltűntettük. A tanítványok által neki ajánlott versek köteteikben többnyire dedikáció nélkül jelentek meg, mert Kárpáti Kamil a könyvek szerkesztőjeként elhagyta őket. Szerzőink rövidke életrajzánál igyekeztünk csupán azokra a mozzanatokra szorítkozni, amelyek Kárpáti Kamilhoz fűződő kapcsolatukat világítják meg. A könyvben szereplő írások egy-két kivételtől eltekintve kronologikus rendben követik egymást. Így akarva-akaratlanul kirajzolódik a műveken keresztül – még ha a maga töredékes, mindig szemszöget váltó, kisebb-nagyobb ugrásokban haladó módján is – Kárpáti Kamil élete, az ifjú pályakezdőtől indulva a börtönéveket huszonévesen elszenvedő, majd szabadulása után is elhallgatott költőn át egészen a tanítványokat maga köré gyűjtő mentorig. Az ezekhez a korszakokhoz tartozó személyek – barátok, költő-társak, tanítványok – szinte csoportokba rendeződve váltják egymást, míg egy-két olyan szerző, mint Csillag Tibor, Szakonyi Károly vagy természetesen az örök-szerető-társ, Gí, folytonosságukkal vannak jelen. Emlékszem, ahogy mi, botladozó, hangjukat kereső kamaszok a '90-es években, az új évezred elején egymástól félig meddig idegenül, mégis hittel teli, írásainkkal megrakott hátizsákkal érkeztünk Kárpáti Kamil "iskolájába". "Hold vagyok, de bolygóm nincsen" - írtam magam is egyik versemben. Elszigetelődésünkben a mester Babitscsal arra tanított minket: a költők csoportos madarak. E szárnyaló szellemiség jegyében nyújtom át társaimmal e mostani Holdat, vagyis udvarát, remélve, hogy a szeretet, melynek burkában született valamit törleszthet a tanítványok olykor (a maguk számára is) kevéssé bevallott adósságából, s – talán olvasóinkkal megosztva – egy új, születő öröm forrása lehet. - Follinus Anna