Ez van (ezt kell szeretni) - körülbelül ennyit tesz a címadó zehuze, amely mágikus fordulatként tér vissza Forgách András monumentális levélregényének lapjain. A leveleket egy Anya írja, távoli világba szakadt Lányának. Írja, írja, akkor is írja, ha nem jön válasz, akkor is, ha sejti, hogy hiába, és akkor is, amikor már késő. Küldi őket oda, ahol szíve szerint élne, ahol boldog gyermekkorát töltötte, az első világháború előtt, de ahova már nem térhet vissza soha többé.
1947-ben vág neki a Lány a világnak, és kísebb-nagyobb kerülők után az Anya szülőhazájába, Magyarországra érkezik, ahonnan, úgy dönt, már nem tér vissza gyerekkora Palesztinájába. Próbál gyökeret verni egy olyan világban, amelyről addig csak elbeszélésekből hallott, sőt építeni akarja azt, telve naiv idealizmussal. A Lányból Anya lesz, és mire észbe kap, már késő. Bezárva egy házasságba, egy országba, egy nyelvbe, amelyen soha nem tanul meg rendesen beszélni. A levelek pedig jönnek és jönnek...
A 40-es évektől induló levélfolyamba egy szenvedélyektől rázott nagy és szétszakadt család krónikáján túl belezubog a huszadik század története, minden szennyével és szépségével együtt.