Fraknói Vilmos

Erdődi Bakócz Tamás élete

históriaantik könyvesház  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  220 oldal

Bakócz Tamás (1442-1521) a magyar történelem kevésbé ismert személyiségei közé tartozik. Pedig nem csak az esztergomi bazilika ún. Bakózc-kápolnája fűződik az egykori dominikánus pap, bíboros, egri püspök, majd esztergomi érsek, valamint konstantinápolyi pátriárka, évtizedekig a Magyar Királyság legnagyobb hatalmú ura nevéhez, hanem ő volt az egyetlen magyar személy, aki komolyan szóba jött a pápaválasztás kapcsán is. Fraknói Vilmos eredetileg 1889-ben megjelent kötete ezt a páratlanul gazdag és érdekes életutat mutatja be, mely most reprint kiadása kapcsán kapható ismét. Olvashatunk származásáról, így arról is, milyen alacsony státuszból jutott a legmagasabb tisztségekig (apja jobbágy, kerékgyártó volt). Szó esik tanulmányairól (a külföldi tanulmányutakon használta egyébként az Erdődi Tamás nevet), s arról is, hogyan ívelt fel karrierje 1470-es hazatérése után Mátyás udvarában (a kancelláriai jegyzőségtől a királyi titkári tisztségig), s hogyan lett II. Ulászló uralkodása alatt az ország kancellárja. 1497-ben egri érsek lett, majd megalkudva Estei Hippolyt bíbornokkal, pozíciót cserélt, s így esztergomi érsekké, valamint Magyarország prímásává emelkedett. A kötetben természetesen sok szó esik az 1513-as pápaválasztásról (mindezzel egy külön fejezet foglalkozik), a sikertelenség okairól (végül Giovanni di Lorenzo de Medici lett a pápa, X. Leó néven), s arról is, hogy utána hazatérve milyen szerepe volt Bakócznak a keresztes háború kihirdetésében, melynek következtében a Dózsa-féle parasztháború is kirobbant (innentől kezdve egészen haláláig a szemére vetették mindezt). Olvashatunk még arról, hogyan gyengült meg a befolyása II. Ulászló halálával, hogyan vonult vissza az állami ügyektől agyvérzése miatt, s természetesen halálának körülményeiről is szó esik.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
6 175 Ft

A termék megvásárlásával

617 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó históriaantik könyvesház
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:220
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly436 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
ISBN2050000026041
Árukód2391433 / 1108455

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
6 175 Ft

A termék megvásárlásával

617 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor